Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)
a Kisgazdapárt és a FISZ jobboldali vezetőinek hatására bojkottálta az együttműködést [14]. Egerben pl. a koalíciós pártok és a Nemzeti Bizottság határozata értelmében 1946. március 15-ét a város demokratikus ifjúsági szervezetei.rendezik meg. A MADISZ, a SZIM és a NISZ által jól előkészített és nagy sikerrel lezajlott ünnepségeken több mint ezer fiatal vonult fel. A FISZ a párt utasítására kivonta magát az ünnepség előkészítéséből, mert ugyanerre a napra a kisgazdapárt is nagygyűlést készített elő. Végül az NB javaslatára a rendőrség a várható politikai összeütközések elkerülése érdekében nem engedélyezte a kisgazdapárti nagygyűlés megtartását [15]. A FISZ megyei vezetősége is mereven elzárkózott a többi demokratikus if júsági szervezettől [16]. Ennek következtében — a tárgyalt időben — a FISZ-t gyakorlatilag nem sikerült az akcióegység célkitűzésének megnyerni. Az 1945 telén a MADISZ-ban megindult bomlási folyamatot 1946 tavaszára sikerült megállítani. A MADISZ — a reakció általános támadásának idején — kétségtelenül nagy veszteségeket szenvedett. Szervezeteinek 35—40, taglétszámának körülbelül 50 százalékát elvesztette [17]. A reakciónak azonban nem sikerült szétvernie a MADISZ-t. A kommunista párt megvédte az ifjúság demokratikus tömegszervezetét. Legjobb fiatal erőit küldte a MADISZ-szervezetekbe. Megkezdődött a meggyengült vezetőségek újjászervezése és politikai képzése. Igyekeztek javítani a működéshez szükséges szervezeti és technikai feltételeket is. Elsősorban a kommunista fiatalok érdeme, hogy a MADISZ túljutott a több hónapon át tartó válságon, falusi és üzemi szervezeteiben megélénkült a mozgalmi élet [18]. Ez azonban még korántsem jelentette a MADISZ politikai megszilárdulását. Csupán az alapot jelentette ahhoz, hogy a MADISZ, erősítve a többi baloldali ifjúsági szervezettel az együttműködést, ellentámadásba induljon a reakciós ifjúsági szervezetek ellen, s ily módon is növelje szervezeti erejét és poütikai tömegbefolyását. Erre különösen a megye városaiban volt szükség, ahol a jobboldali ifjúsági szervezetek és egyesületek továbbra is. nagy befolyással rendelkeztek elsősorban a diákság és a kispolgári ifjúság körében. A katolikus egyház vezetői az egyházi ifjúsági szervezetek erőteljes támogatásán túl nagy aktivitásba kezdtek a különböző hitbuzgalmi egyesületek erősítése érdekében. Egerben például március 31-én tartották meg az ifjúsági kongregációk összevont konferenciáját. A konferencia jelentőségét mutatja, hogy maga Czapik Gyula egri érsek is megjelent, és szózatot intézett az ifjúsághoz [19]. Az összejövetel lefolyásáról sajnos nem rendelkezünk adatokkal, de e jeles egyházi vezető személyes és aktív részvétele önmagában is mutatja, hogy a katolikus egyház mennyire fontosnak tartotta az ifjúság közötti munkát. Egerben és Hatvanban a MADISZ még mindig nem tudott talpra állni. Az MKP 1946. május 22-i pártválasztmányi ülésén elhangzott megyei titkári beszámoló szerint Egerben mindössze néhány tagja van a MADISZ-nak. A MADISZ. itt felszólaló megyei titkára is azt hangsúlyozta, hogy az egri MADISZ nehezen tud elszigeteltségéből kitörni [20], A demokratikus ifjúsági mozgalmak továbbfejlődéséhez a kedvező politikai légkört a megye munkásságának következetes harca teremtette 317