Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

szórakoztatta, csapongó fantáziával mesélt, nagyzolt nekik. A víg, mámoros esték nagy befejező száma Jegor éneklése volt. Kitűnő hangja mindig feltűnést keltett az átutazók között is, s gyakran tanácsolták neki, hogy feltétlenül művészi pódiumon kamatoztassa szép hangját. Jegor, a könynyelmű, szertelen ember, egy lépést sem tesz sorsa előnyösebb megváltoz tatásáért, s csupán abban leli legnagyobb örömét, ha szeretőjével, Aljon, kával, duettet énekel a folyóparton. Jegor a társadalom perifériáján élő, s abban igazi helyét nem talál ember furcsa típusa. A fiatal, nagy ivós bójaőr sorsa egyszerű, s mégis szokatlan. A tehetséges férfi nem is próbál komolyabb életcélt tűzni maga elé, megelégszik azzal, hogy jócskán felönt a garatra, nagyokat füllent, s alkalmanként szép zengzetes hangját hallatja. Kazakov elsősorban nem hőse faragatlanságát, durvaságát akarja bemutatni, hanem a benne rejlő eredeti tehetséget, amellyel orosz dalokat ad elő. A dalok s művészi hajlama messze a napi durvaságok fölé emelik Jegort. De ritka tehetsége semmivé foszlik tunya, enervált élete folyamán. A céltalan élet a szülője annak a nagy paradoxonnak, amely Jegor nagyszerű adottsága és természetének erkölcsi fejletlensége között van. A novella rendkívül érdekes és hangulatos, de néhány nehezebben érthető momentum is található benne. Az író nem ad teljesen világos választ arra, vajon mi akadályozza Jegort abban, hogy tartalmasabb, emberi életet éljen, mi gátolja meg abban, hogy eredeti tehetségét egy más úton bontakoztassa ki? A mű legfőbb gyengéje éppen az, hogy Kazakov nem elemzi részletesebben azokat az okokat, amelyek Jegort — még a kezdet, kezdetén — a könnyelmű, céltalan élet útjára taszították. Bár nagyon finom eszközökkel rajzolta meg az író Jegor alakját, mégis, sajátos életmódjának lelki motivácói helyenként hiányosak. A nyughatatlan csavargó, de a munkát szerető ember típusát a Köny nyű élei (.Uercui-a JKHBHL) C. elbeszélésben ábrázolja az író a legszemléletesebben. Vaszilij Pankov ügyes munkás, de szerfölött izgága, ízléstelenül hangoskodó ember. Éppen több évi távollét után hazafelé tart falujába, egy rövid, bohém pihenőre. Otthon szívélyesen fogadják, s hamarosan a falu ifjúságának is kedvence lesz. Azután hirtelen egy reggel arra ébred, hogy únja a falut, megint érzi az ismerős vágyat; utazni, érdekes helyeken dolgozni, pályaudvarokon várakozni, ismeretlen helyeken hálni. Pankov gyorsan összecsomagol és útrakel. Remekül állítja elénk az író Pankov figuráját. Nem munka közben, hanem szabad idejében mutatja be a hőst. Pankov született csavargó, bár szeret dolgozni, nem tud sokáig egy helyen megmaradni. A változatos, szertelen életet kedveli. Otthon is csak addig érzi jól magát, amig minden napra jut valami új mulatság, amíg újra ismerkedik a lányokkal, elhenceg sikereivel, horgászik, iszik, harmonikázik. Aztán egyszerre mindebből elég neki, s nyughatatlan természete űzi tovább más, új helyekre, újabb örömök felé. Nem találja helyét az életben, s ezért annak sikamlós felületén cikázik. Pankov műveletlen ember, s nem is él benne a vágy, hogy a környező világ tartalmasabb, mélyebb értékeit felfedezze. Bár esetenként szeretne okosabbnak és műveltebbnek látszani, de ilyenkor primitív tulajdonságai még nyilvánvalóbbá válnak. 292