Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

esztétika hullámai. Amennyire jogosulatlan volna ezt az esztétikai különállást reakciós szempontoktól vezéreltetve átfesteni, éppen annyira szükségtelen dramatizálni jelentőségét: csupán abból állott, de ennek persze megvolt a maga súlya, hogy ezek az írók nem alkalmazkodtak az őszintétlen és egyre fokozódó pátosz légköréhez, hanem ragaszkodtak a mindennapok ábrázolásához, amelyekben a valóságos ember él, és minden különösebb elméleti vita mellőzésével elutasították a forradalmi romantika doktrínáját. Az ő számukra a XX. kongresszus fordulata főként azt jelentette, hogy eredeti tendenciájukat most már szabadabban érvényesíthették. Kazakov olvasója számára világos, hogy ő az első típussal semmiféle lelki összeköttetést nem tart fenn — ez már csak ,,generációs" okokból sem képzelhető el —, s az is szemmel látható, hogy szoros kapcsolat fűzi a harmadik csoport íróihoz" [1]. A harmadik vonulathoz tartozó írók — köztük Kazakov is -- főképpen a mai élet eseményeit, tényeit veszik vizsgálat alá, s minden kendőzés és szépítés nélkül tárják fel azokat. Az e típushoz tartozó írókat tehát elsősorban szemléletmódjuk és témaviláguk rokonítja, a különbségeket a szerkesztésmódban, a jellemformálásban, az események felületesebb vagy mélyebb ábrázolásában kell keresnünk. Kazakov elbeszéléseinek egy részében még a felületeket „simogatja", s nem mer határozottan a mélybe vágni. Más novellái éppen arra engednek következtetni, hogy az író a jelenségek gyökerét kutatja, a különböző emberi magatartásokat, reagálásokat veszi művészi vizsgálat alá a megszokott és szokatlan emberi szituációkban. Arra is választ keres, hogyan próbál az ember alkalmazkodni környezetéhez vagy éppen kirívóan kiszakadni belőle. A különféle jellemek egymáshoz való vonzódása, más esetekben ugyanezek merev taszító hatása, az emberi jellem változatos bonyodalmai, következetlenségei — mindez a legfigyelemreméltóbb, a legérdekesebb az író eddigi életművében. Kazakov, a még viszonylag fiatal író. 1927-ben született Moszkvában. Előbb építőipari technikumba jár, majd 1946-tól zenét tanul, és két esztendeig különböző zenekarokban játszik. 1952-ben jelenik meg nyomtatásban első műve, egy jelentéktelen egyfelvonásos. Első sikeres elbeszélése a Falusi állomáson, 1953-ban jelent meg. A Teddy (1956) már önálló kis könyvként lát napvilágot. Ez időben a Gorkij Irodalmi Intézet hallgatója. 1958-ban fejezi be tanulmányait, s ekkor már rendszeresen közlik elbeszéléseit a szovjet folyóiratok. Összegyűjtött novelláinak első kötete ugyanebben az évben jelenik meg Mányka (Manila) címmel. További írói pályáját egyre szebb sikerek kísérik, s egymás után kerülnek kiadásra újabb elbeszéléskötetei. A legjelentősebbek a Falusi állomáson (Ha irodycTaiiKe 1959), Útközben (Ho ;iopore 1961), a Könnyű élet ('lerKasi ÍKHUHÍ» 1963), Kék és zöld (rojyőoe H aejieHoe 1963), a Kenyér illata (3anax xjrefia 1965} és a Ketten decemberben (#noe R ;jeKa6pe 1966). Jurij Kazakov eddigi életútja nem bővelkedik különös eseményekben, de az évek folyamán számos nagyszerű utazást tett, többek között a Szovjetunió természeti jelenségekben különösen bővelkedő északi partvidékén, ahonnan rend kívül gazdag és változatos élményekkel tért vissza. Kötetnyi riport-, illetve novella-füzért tett közzé az ottani benyomásairól Északi 285