Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

Amikor a jiddis különböző szláv nyelvekből szlavizmusokat vett át. rendszerint megőrizte lényegében azt a kiejtést, amely kiejtéssel ezek a szavak az átadó nyelvben rendelkeztek. A hangsúlytalan magánhangzók bizonyos változásokon estek át, amelyeket e munka részletesen ismertet. Minél közelebb vagyunk a mához, annál erősebben érezhető a szláv fonetika hatása a jiddisben, mégpedig nemcsak a szlavizmusokban, hanem a germanizmusokban és hebraizmusokban is. Egy sor fonetikai jelenség (a magánhangzók diftongizálása, a hangsúlyos a átmenete o-ba, a magánhangzó kiesése vagy megmaradása az infinitivusz utolsó zárt szótagjában, a szlavizmusokban a magánhangzók hangsúlyozása, redukciója s i. t.) magyarázatát az dönti el, hogy régebbi vagy újabb kölcsönzésekről van-e szó. A kölcsönszók régebbi rétegére jobban hatottak azok a fonetikai törvényszerűségek, amelyek a zsidóknál még akkor alakultak ki, amikor még nem emigráltak a keleti szláv országokba, a kölcsönszók újabb rétege pedig már az újabb nyelvi környezet fonetikai tulajdonságainak a hatására alakult ki, amikor is az újabb fonetikai törvényszerűségek megszüntették a régieket. A kutatók általában szláv befolyást látnak a jellegzetes jiddis intonációban, különösen a kérdő és felkiáltó mondatokban, amelyeket a hangmagasság esése és emelkedése, és az utolsó magánhangzók meghosszabbodása jellemez, mint a lengyelben. Uriel Weinreich nem osztja ezt a véleményt, de utal a jiddis intonációs leírásának még kezdetleges állapotára. A hangsúlyra vonatkozóan Roman Jakobson véleményét ismerteti a dolgozat. Érdekes azoknak a szláv kölcsönszavaknak jelentős száma, amelyeknél az eredeti hangsúly hátratolódik az utolsóelőtti vagy az azelőtti szótagra; ez valószínűleg a német „tőhangsúly" nyomát mutatja: chóce „noha", ukr., belor. chocá; smétene „aludttej", szláv smetána; lópete „lapát", szláv lopáta; késene ,,zseb", ukr. kesená. Alaktan c. fejezetünkben áttekintést nyújtunk a szlávból történő morfológiai kölcsönzésekről (főnév, melléknév, határozószó, ige, kicsinyítő és nagyító képzők, a szláv igeaspektusok hatása a jiddisre, prefixummal és szufixummal képzett Aktionsart-ok, aspektus a jiddisben). Ezek a kölcsönzések két kategóriára oszthatók. Az elsőbe a képzők tartoznak, amelyeket a nem-szláv eredetű tövekkel használnak. A második kategóriába pedig azok a jiddis szavak tartoznak, amelyekben szláv morfológiai jelenségeket utánoztak. Ennek következménye, hogy sok külső formájában német vagy német-héber, de strukturálisan szláv. A jiddis tökéletes integrációját mutatja a három (héber, német, szláv) fő elemnek: slimazalnik „szerencsétlen flótás" főnévben egy német-héber összetétel található: „slimazl" < német schlimm „rossz", < héber mazl (mazzal „szerencse") és ehhez járul a szláv főnévképző: -nik. Az egyetlen főnévi előképző, amely bekerült a jiddisbe, a bez-, német -los, magyar -talan, -telen. Pl.: szláv bezbusnik „szemérmetlen személy" (vö. or. bezbozník „istentelen." < bog „isten" és héber tő: buse < héber busah „szégyen"). A leggyakoribb szláv utóképzők a jiddisben á következők: -nik (-nitse), (j)ak, njak (-acke), -ac, -ke, -inke, -cik, -(u)nju, -(i)nju, -stve, -ok. Né263