Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

oly sok engedményt tett az anyanyelveknek is a tanításban.: s egy tan-» könyvben a latin nyelv mellett egyenlő értékű partnerként funkcionáló anya- (a magyar) nyelv irányában is közömbösek, sok esetben ellenségesek voltak. Mi pedig most éppen a magyar tanítási nyelv fejlődéstörténeti síkjában szeretnénk a magyar Janua, illetőleg a Janua magyar nyelve jelentőségét kiemelni. Pais Dezső méltán hívta fel a figyelmünket arra, hogy az iskola a műveltségnek ,,nemcsak terjesztésében, hanem egységesítésében is fontos tényező, s így a műveltség fő hordozójának, a nyelvnek egységesítésében, kiegyenlítésében is jelentékeny szerepet játszik." (VÖ. A II. orsz. nyelvészkongresszus, Bp. 1954. 150.). Milyen szerep jutott éppen ebből a szempontból a Janua magyar nyelvének? Először is azzal, hogy Comenius maga kívánta, sőt elő is írta, hogy a latin szöveget az anyanyelv, a magyar nyelv segítségével kell oktatni, értelmezni, s a tankönyv latin szövegéhez (szótárához, textusához) a megfelelő magyar fordítást is el kell készíteni, a magyar tanítási nyelv követelése és megvalósítása irányában is igen jelentős lépésre buzdította a magyar iskolákat, a magyar oktatókat. Szilágyi Benjámin Janua-fordításának magyar nyelve kisegítő eszköz, s a „statiszta" (Pais) szerepében is bizonyságot tett egyrészt arról, hogy magyar nyelven is lehet tankönyvet írni, illetőleg a latin tankönyvet magyarra fordítani, mert ez a nyelv ebből a szempontból sem alábbvaló a latinnál, tehát a latin nyelv mellett a magyar nyelv is alkalmas a tudományok, az ismeretek közlésére, a magyar nyelven is ki lehet mindent fejezni; másrészt kérdésessé vált a latin nyelv terminológiai illetékessége is, hiszen Szilágyi Benjámin Janua-fordításának magyar nyelve azt is bebizonyította, hogy „alig lehet olly dolog, munka, vagy tselekedet, a'mellynek illendő Magyar nevet az értelmes ember mind-járást nem találhat." (Geleji Katona). Figyeljük meg, hogy a magyar Janua a latin textus nyelvének mind zártabb formáit, nyelvi fordulatait, mesterségesen szabott, fegyelmezett mondatsémáit, mind terminus technicusait, műszavait, általában a latin szókészletet úgy fordítja le, hogy a magyar szövegben sem a Janua textusa, sem értelme csorbát nem szenvedett, pedig Szilágyi Benjámin is tue e e e datosan törekedett arra, hogy ne csak „Grammatice, boture botut" (Melius Juhász Péter) fordítson, hanem úgy is, hogy a két nyelv sajátos jellegét is tükrözze a fordítás nyelve. Éppen az erre való törekvésben, az ezért való harcban erősödött a magyar nyelv kifejezőereje is. Vegyünk néhány példát a fentebb elmondottak bizonyítására. Az alább közlendő szövegrészletben pl. szinte kézzelfogható példáját látjuk annak, mennyire megküzd a fordító a latin szöveg hosszú mondatával: mindent ki akar magyarul fejezni, ami benne van a latin mondatban, s hogy egy-egy latin szót, latin nyelvi formát a legjobb, a legkifejezőbb, s valóban a magyar nyelv szellemének is megfelelő szóval fordítson, a „betűre" fordított szó mellé szinonima-párnak teszi a helyesebbnek vélt nyelvi formát: pl. beszédet indít, szóba ered; béköti: foglalja stb., stb. Bár a latin terminus technicusokat is benn hagyja olykor a magyar szövegben, de zárójelben melléjük teszi a 223