Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

igazság az, hogy a negatív ellenpéldák indulatos elutasítása már önmagában egyértelművé teszi Sarkadi eszmei alapállását. Meglehet, hogy íróilag éppen ezért kimunkáltak, de ez nem azonosítható alkotójuk állásfoglalásával. Az öreg Sebők Imre (kiegyensúlyozott elődjét a Tavaszi történet című elbeszélésben találjuk 1955-ben) az Elveszett paradicsom higgadt tudósa mellé az író megmintázta Mirát, az egyik legragyogóbb színekkel ábrázolt női alakot irodalmunkban. Ö az, aki Sebők Zoltán egyik ellenpontja (a főhős édesapja mellett), az erőtől, a tennivágyástól duzzadó értelmesen cselekvő ember emlékezetes alakja. Célja határozott, a világot robbantani kész Sebők Zoltán is benne látja elhibázott élete elszalasztott értelmét. A gyáva Szabó Istvánja sem egyszerre született. 1956-ban a Vagányok című elbeszélésében bukkant fel rokonszenves alakja. (Sarkadi tudatos írói munkáját jellemzi egyébként az is, hogy a regénymotívumok kitartóan foglalkoztatták. Még egy példát idézhetünk: a Viharban hősnőjében, Kun Terézben készült már a választási szükségszerűség, ami A gyáva hősnőjében került magasabb szinten megfogalmazásra.) Szabó Istvánt nem látványos pozitív hősnek ábrázolja az író, hőstettei a munkában mérhetők. A hősnőt lelki és testi prostitúciójában Szabó István becsületessége perzseli meg egy kalandban: eszmei-kompoziciós szerepe a katalizátoré, amely meggyorsítja a tehetetlenségbe züllött szobrász-feleség döntését. Éva helyett nem dönthet, hiszen az élet az egyént állítja felelősséggel elhatározó tettek elé. Kettőjük útja természetszerűen kanyarodik másfelé, mert bennük a kibékíthetetlen elemek, a tűz és a víz találkoztak. Végezetül megállapíthatjuk, hogy a Sarkadi-életműnek kettős értelme van: egyrészt hordozója és kifejezője annak a nemzedéki tudatnak, amellyel a felszabadulás után induló írók a szocializmus hazai fejlődéséhez viszonyultak. A háborút és kirobbantóit gyűlölték, vállalták az új világot, majd az ötvenes években a szocializmus jelenének és perspektívájának mélyebb átgondolására kényszerültek. 1956 nagy kataklizmája a poklot szenvedtette meg velük, és egy nép sorsáért felelősséget érezve elsősorban önmaguknak próbálták újrafogalmazni a helyes tettekben megvalósuló elkötelezettséget. A másik tanulság személyes jellegű: az érzékeny idegrendszerű Sarkadi Imre óriási küzdelmet vívott anarchiára és izgalmas kalandra hajlamos önmagával. A Mementó kettévált személyiségű hőse az író maga, aki bizonyára többször is az utolsó pillanatban riadt vissza gyötrelmei végső következményeitől. Hagyomány és újitás Sarkadi Imre prózájában A felszabadulás után új reményekkel indulhatott fejlődésnek a magyar széppróza. 1948-ban Németh László is úgy látta, hogy „a magyar szellem napjainkban megközelítette a nagy prózához szükséges bőséget." ,,Aki azonban most tör fel — hangzanak tovább Németh László szavai — s problémáinkat a magyar művészet eddigi eredményeinek az összefoglalásával ez alá az új, megnőtt ég alá tudja állítani, az tán megírhatja a regényt, amelyre gondolok" [6]. A felszabadulás körül induló prózaíró 6 81