Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

képviselt eszmények idegenek a szocialista társadalomtól. Nem sok értelme van perelni ezekkel az állításokkal, hiszen egész dolgozatunk cáfolja tévedéseiket. A Viharban és a Bolond és szörnyeteg groteszk-ironikus hangja, ügyesen ellenpontozott figurái jelképes értelmekkel bírnak ugyan, de egy társadalmi jelenség végső kifejletét jelzik. A gyáva leszűkített, mégis teljesnek ható társadalmi közege és ennek jellemeket alakító szerepe pedig egészen nyilvánvaló. Sarkadi ebben a regényében a hagyományos fejlődésregénnyel szemben nem a cselekmény fordulatos vezetésével, nem a helyzetek részletező leírásával éri el a művészi hatást, hanem a szűkebbre fogott, de rendkívül sűrített lélekelemzéssel, amit az első személyű előadásmód még jobban elmélyít. A szereplők életéből azokra a mozzanatokra figyel, amelyek jellemző módon egész jellemük kifejezésére alkalmasak. Ily módon a regény változó képekből áll össze, a cselekmény, a szerkezet és a jellemek hagyományos összefüggései helyett az olvasó ezekből a képekből rakja össze a mű gondolati körét. Gondolkoztató regény A gyáva, a hatvanas évek prózai „új hullámának" reprezentatív alkotása. Nem volt célja e dolgozatnak, hogy részletesen szóljon a hatvanas évek magyar prózájáról, de a teljesség kedvéért szükségesnek látszik rámutatni arra, hogy az évtized magyar regénye éppen azt az utat járta, amit Sarkadi elkezdett. Nem egyedül persze, de mindenesetre az elsők között tarthatjuk nyilván újító törekvéseit. Az új regénytípus — amit Béládi Miklós igen találóan erkölcsregénynek vagy problémakereső regénynek nevezett — hivatott arra, hogy a magyar prózát kiemelje nemzeti hagyományainak szűk köréből, és a merészebb témakezeléssel, az egyetemesebben fogalmazott mondanivalóval, az esszéizálással, a lazább szerkesztéssel, az idősíkok „vágásaival" folytassa a negyvenes évek kezdeményeit. Persze világos az is, hogy a prózaírói megújulás elválaszthatatlan attól a társadalmi megújulástól, amely 1956 után bekövetkezett hazánkban. A változott politikai-társadalmi légkör késztette íróinkat, hogy merészebben szóljanak a nemzeti történelemről, a közelmúltról és a jelen problémáiról. Különben bizonyára nehezebben születhettek volna meg az új regénytípus reprezentánsai, mint Sánta Ferenc Húsz órája, Az áruló című regénye, Fejes Endre műve: a Rozsdatemető, Darvas József még befejezetlen műve, a Részeg eső, Somogyi Tóth Sándor regénye, a Próféta voltál, szívem, Cseres Tibor Hideg napok]a, Mészöly Miklós műve, a Saulus, Déry Tibor parabolája, a G. A. úr X.-ben, és hogy példáinkat újabbakkal is kiegészítsük, ennek a folyamatnak eredménye lehetett csak Somogyi Tóth Sándor Gabi című regénye, vagy Konrád György műve, A látogató. Befejezésként még az a feladatunk, hogy összegezzük gondolatmenetünk eredményét. Miként átmeneti jelenségnek fogtuk fel Sarkadi eszmei útkeresését, s nemcsak a személyes tragédiát, de nemzedékének útkeresését is láttuk életművében, ugyanúgy átmenetinek, helyesebben áthidalónak tartjuk írói szemléletét és ábrázolástechnikáját. A hagyományokat vállaló, azokat korszerűsítő és megújító mai próza eszménye Sarkadi életművében is készülődött. így lett az író ebben is kettős jelentőségű: hagyományőrző és újító egyszerre. 85