Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

ban — és paradox dolog —, de talán mégis a legkevesebbet tudták tenni. Mert a cselekvés szabadságát és értelmét fonta gúzsba a kor eltorzulása, és nem mindig sikerült a napi politika tévelygésein túltekintve a szocializmus hitének távoli kibontakozást ígérő perspektívájában megkapaszkodni. Érthető, hogy mindez befelé forduláshoz, önelemző meditációhoz, sokszor látszólagos individualizmushoz és egyéni tragédiaként még pszichopatologikus eltorzulásokhoz is vezethetett. Mindez persze azokban, akik gondolkodtak és felelősséggel éltek. Nem Sarkadi Imre volt az egyetlen, de nála, aki egyébként is szélsőséges érzelmi állapotok között hányódó lelki alkat volt, és kemény fegyelemmel igyekezett úrrá lenni önmagán, még erőteljesebben jelentkezett ez a nemzedéki probléma. Ha ezt az eszmei-ideológiai helyzetet így fogjuk fel, meg is értettük, hogy miért foglalkoztatta az írót elsősorban a cselekvés lehetősége, a tettek nyomán megszülető teljesítmény, miért vállaltatott hőseivel veszélyes helyzeteket és kalandokat, és nem utolsósorban, hogy miért váltak hősei különösen 1956 körül és azután a cselekvés személyiségből fakadó értelmének megszállottjaivá. Ügy véljük, itt tudatos törekvésről van szó: az író az okos, értelmes tettek lehetőségeit mérte fel jellemekben és életsorsokban, és nem mindig biztos, hogy azonosult teremtett hőseivel. Mint látni fogjuk, a groteszk irónia segítségével szinte pellengérre állítja a cselekedetekben eltévedt vagy eltorzult figuráit, és kegyetlen indulattal küldi őket az őrületbe, halálba vagy a börtönbe. Ez utóbbi esetekben azonnal meg is teremti az eltorzult jellemű és sorsú hősök ellenpólusát, hol egy felragyogó tiszta gondolatban, egy tüneményesen szép női alakban, hol pedig egy kiegyensúlyozott, fegyelmezetten élő szereplőben. Ügy gondoljuk, hogy az eddigiekben említett, és véleményünk szerint a Sarkadi-életmű lényegét felsorakoztató problémák tisztázása csak úgy lehetséges, ha egyrészt nyomon követjük Sarkadi hőseinek cselekvési körét, személyiségüknek és tetteiknek az ábrázolt körülmények között kiteljesedő vagy eltorzuló sajátosságait, másrészt elemzésünk folytatásaként felfedjük azokat az összefüggéseket, amelyek az egyes műveket és az egész életművet a kor irodalmához kapcsolják. Témánk szempontjából a továbbiakban e két feladat elvégzését tartjuk fontosnak. Cselekvési szabadság és kiteljesedő személyiség Sarkadi Imre 25 évesen érte meg a felszabadulást. A háború borzalmainak bénító sokkja, a tehetetlenség érzése egyszerre lehámlott róla, és úgy gondolta — a mindig népközeiben élő értelmiségi környezet ösztönző élményeivel —, hogy az elhivatott feladata most csak egyetlen dolog lehet: tettekkel szolgálni a felszabadult ország értelmes rendjének kialakulását. Ezért vállalta már 1945 őszén — Darvas József felkérésére — az újságírást a Szabad »Szónál, amelynek 1947-ben egy ideig szerkesztője is volt. Ezért vállalta a vidéki riportkészítést: riportszociográfiái a kunsági, hajdúsági és bihari falvak népének gondokkal-bajok71