Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)
kel foglalkozik. Egy szó különféle jellemzőire, többféle jelentésére, illetve a szó jelentés változataira a számozás utal. A közölt anyag természetesen csak tervezet. Egyáltalán nem valamiféle „végső szöveg", még kevésbé a múlandó definíciók gyűjteménye. A választott irodalmi műfaj struktúrája bár szokatlan, de tartalma — úgy gondolom — meggondolkoztató. Alkalmas a bírálatra, hiányosságainak számbavételére, valamint az alapfogalmak szükséges és elégséges, de egzakt jellemzőinek folyamatos finomítására. Ugyanakkor már ez a fejezet tükrözi, hogy testnevelés- és sportkultúránk szókincse milyen gigantikus méretekben fejlődött a felszabadulás óta. Az elmúlt negyed évszázad alatt szókincsünk jelentésfejlődése is felgyorsult, amit tudományos szemléletünk megerősödése elősegített. Ez a terminológiai tervezet meggondolkoztató azért is, mert állásfoglalásra, véleményalkotásra ösztönöz, sőt a kételyeket tisztázhatja, a tudományos szemléletet megerősíti, az ehhez szükséges tudományos tények bizonyító erejének érvényesülését igényli stb. Tehát ez a vitaanyag a szakvélemények és ellenvélemények dialógusát megtermékenyítheti. Szakkörökben az ilyen tendenciák érvényesítésével a gyakorlati és az elméleti munkánkat elemezzük, ellenőrizzük, értékeljük, tervezzük és továbbfejlesztjük. A testnevelés- és sportterminológia differenciálódása és állandó finomítása szükséges, hogy a gyakorlat fejlődő eredményeivel az elmélet tartalmát formáló terminológia szinkronba jusson. A gyakorlat és az elmélet dialektikus érvényesítése azért is jelentős, mert terminológiánk logikai rendszere és a tudományos tényekkel igazolt tartalma milliók gondolkodásában — így vagy úgy — szerephez jut. Ma már nem túlzás az a kívánság, hogy a tudományos igényű testnevelés- és sportterminológia szemlélete a közgondolkodásban és a köznyelvben fokozottabb mértékben érvényesüljön és ez is a gyakorlat különféle eredményeinek kibontakoztatását elősegítse. — Mit tehetünk ennek érdekében? A jövőben fokozottabb mértékben törekedjünk, hogy Lenin ismeretelméletének spirális útján haladó testnevelésünk és sportunk dinamizmusa, a testnevelés és sport gyakorlatának lényeges újabb jellemzőit — mint a különféle legújabb elméleti megállapításokat — érvényesítse. így a gyakorlat eredményei kezdeményezik a terminológia megfelelő finomítását is, hogy annak tartalma a gyakorlatra visszakapcsolva, mint lendítőerő, a magasabb színtű eredmények elérését elősegítse. A terminológiának ezzel a funkciójával összefüggésben a gyakorlatban és az elméletben fellelhető hibák javítása hatásosabb lesz, a visszahúzó hagyományok erejükét vesztik, a testnevelés és sport tudományos szemléletét megerősítjük, szaknyelvünk egzaktabb és közérthetőbb lesz. . *. - _. , ' ' ' Állóképes a huzamosabb ideig tartó erőkifejtés. — teljesítőképesség (1) a konkrét mozgásfeladat technikájának huzamos időn át tartó és állandó értékű teljesítményéhez szükséges komplex képesség; (2) erőnlét; (3) kondíció. • Y ': ••'. 534