Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

századfordulótól kezdve beszélhetünk a mai fogalmaink szerint értelmezett modern baromfitenyésztésről. Az azóta eltelt aránylag rövid idő alatt a baromfitenyésztésben egyre több és eredményesebb eljárást alkalmaztak. Ezeknek feltételeit fokozatosan teremtették meg. A tenyésztési, tartási módok, a takarmányozás, az állatgyógyászat terén elért eredmények egyaránt nélkülözhetetlenek voltak, hogy a napjainkban kibontakozó nagyarányú és gyors fejlődés kezdetét vehesse. Az 1700-as évek vége felé Buff on francia természetbúvár munkásságának hatására már Európa-szerte ismerték a keresztezéseket és ezek felhasználásával számos új fajtát állítottak elő. A keresztezések másik felfedezése a két világháború közötti időszakra esik, és már az 1930-as években megkezdték a keresztezett haszonbaromfiak előállítását. A második világháború után hatalmas fejlődésnek indult a baromfitenyésztés. A fokozatosan kibontakozó iparszerű nagyüzemi baromfitenyésztés olyan állományokat kívánt meg, melyek nagyfokú kiegyenlítettséget mutatnak és magas termelőképességűek. E feladatnak a keresztezett haszonállatok bizonyultak a leggazdaságosabbnak. A keresztezés azért jelentős, mert az így előállított baromfiak között sok esetben találhatók olyanok, melyek a szülők eredményeit a gazdaságilag fontos kvantitatív tulajdonságok terén (tojáshozam, testsúly stb.) túlszárnyalják. A keresztezés eredményeként jelentkezik a nagyobb életképesség (vigor) ellenállóképesség, jobb kelési eredmény és takarmányértékesítés, de számolhatunk olyan tulajdonságokkal is, mely gazdaságilag nem előnyös (pl. kotlási hajlam). A heterózis-hatás annál nagyobb, minél távolabbi fajtákat keresztezünk. Beszélünk: 1. fajok közötti, 2. fajták közötti, 3. egy fajta kereten belüli ún. vonalkeresztezésekről. A fajok közötti keresztezéseknél hazai vizsgálatok során Horn és munkatársai értek el igen jó eredményt pézsma, gácsér és magyar kacsa keresztezésével. Ezeknél a keresztezéseknél az ivadékok növekedése 17 százalékkal gyorsabb fejlődést mutatott, s a normál kacsamájnál 2—3 szor nagyobb súlyú (40—50 dkg) májat szolgáltattak. A gyakorlatban a keresztezés mégsem terjedt el, mert a szülőfajok párosítása nehézkés. A gyakorlatban a fajták közötti egyedek párosítása terjedt el a legjobban. Az itt jelentkező heterózis-hatás attól függ, hogy melyik fajta kakasait vagy tojóit használjuk fel a párosításnál, azaz milyen a felhasznált fajták kapcsolódó képessége. Az utóbbi években nemcsak az egyes fajtákat, hanem a fajtán belül különböző tulajdonságra kitenyésztett vonalakat is használnak keresztezésre. Ezeknél a kapcsolódó képességnek fokozott jelentősége van. A haterózis hatás fokozására gyakran szoros rokontenyésztett vonalakat is állítanak elő és ezeket keresztezik. Hátrányuk, hogy a szoros rokontenyésztés következtében szülővonalaik életereje gyenge. A baromfikeresztezések elterjedését jól szemlélteti az a tény, hogy még a fejlettebb baromfitenyésztő államokban (USA, Hollandia, Dánia, 498