Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

ják a tanárok, hogy a vegytant kedvvel csak azok a tanulók tanulják, s tudják alaposan megérteni, kik gyakorlatilag is foglalkoznak e tárgygyal, miután ekkor alkalmuk van önállóan, helyesen észlelni, s gondolkodni és meggyőződni az elméletileg tanultak igazságáról." Dobos és Simonyi könyvei felfogásban különböznek, mert míg Dobos „az összetett qualitativ és a quantitativ analízist" kezdetben mellőzte, csak a négy év múlva kiadott „Pótkötet"-be vett fel a „legfelsőbb" (VII—VIII.) osztályúak számára tritrimetriát, Simonyi viszont súlypontot képezett a kémiai analitikai terén, minthogy „ezek nélkül nem végezhetők el értelmesen a fontosabb egészségügyi vizsgálatok", amelyeket pedig mindkét szerző igen lényegesnek tartott. Mindezek a könyvek elsősorban tanulói munkafüzetnek készültek, a szöveget a tanulókhoz intézett kérdések, felhívások szakítják meg és a könyvekben üresen hagyott oldalak vannak, ahova megfigyeléseket és azok magyarázatát kellett a tanulóknak bejegyezniük. Hibája azonban a Simonyi könyvének, hogy irreális követelményeket támasztott tanárral, tanulóval, elsősorban pedig az iskola felszerelésével szemben. A kísérleteztetést, a tanulói gyakorlatok valamilyen formájának rendszeressé válásával igyekeztek a szertárak fejlesztésében is számolni. A minisztérium 1911. október 20-án kiadott 102 354 számú rendelete, amely a természettudományi szertár kezelésére és rendben tartására vonatkozik, kitér az „eszközök a tanulók gyakorlataihoz" karbantartására is [19]. Rendkívül nagyra kell értékelnünk ezeket a kezdeményezéseket, hiszen jó két emberöltővel ezelőtti időben fáradoztak a természettudományos oktatás megjavításán olyan módszer bevezetésével, amelynek megvalósítása ma is céljaink között szerepel. Akkor történt mindez, amikor a természettudományok társadalmi fontossága meg sem közelítette a mai helyzetet. Nem szabad azonban túl sem értékelnünk ezeknek a próbálkozásoknak tantárgytörténeti jelentőségét. Csak az iskolák egy töredékében valósultak meg, méghozzá nem a nagyobb számban meglevő gimnáziumokban, csak a kevesebb számú reál- és felsőkereskedelmi iskolák egy részében, s ott is, ezeknek az iskoláknak irányultsága folytán, nem annyira a tanítási anyag alátámasztását, hanem inkább a közvetlenül felhasználható hasznos gyakorlati ismeretek nyújtását tartották a tanárok fontosabbnak. A gimnáziumokban a kémia olyan alárendelten szerepelt a tantárgyak között, hogy a tanulók kísérleteztetésének bevezetésére kezdetben nem is igen gondolhattak. A tízes években azonban már a gimnáziumokban is több kezdeményezéssel találkozunk. így Erdélyben a kis Erzsébetváros főgimnáziumában a később Egerbe került Bertalan József már 1910-ben kémiai gyakorlatokat tartott, 9 végzős tanuló részére, majd a következő tanévben 6 hatodikos diákkal ismertette meg a legegyszerűbb laboratóriumi fogásokat és a minőségi analízis vázlatát [20]. Ezek, az első világháborút közvetlenül megelőző évek a gyakorlatoztató oktatásban ugrásszerű fejlődést ígértek. A tanítóképzőkben az 1911—12 -es tanévben kötelezően bevezették a fizikai tanulókísérleteket heti egy órában [21]. Ezzel egyidejűleg a kémiai kötelező gyakorlatok 301