Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

tokát. A javaslat a „vegy- és ásványtan" számára az algimnáziumban (a gimnázium alsó tagozatában) hetente három csonka félnapot kívánt biztosítani, de ebből csak háromszor egy óra lett volna az elméleté, s mindegyik óra után egy gyakorló óra következett volna, ebből következően követelményként hangsúlyozta, hogy „minden gymnasiumnak el kell látva lenni jó laboratóriummal, hozzávaló szerekkel. . . Enélkül létezni sem volna szabad a középiskolának" [4], „Magában a laboratóriumban mindig lenne legalább három vagy négy (tanuló) számára egyszerre egy dolgozó asztal.. . [5], „A vegytan és természetrajz tanára szabná meg, kik melyik nap és "mely órában jelenjenek meg a kísérletekre" [6]. A Salamon által hangoztatott elvek, igaz nem ilyen határozott formában, hivatalos kiadványban is hangot nyertek, a gimnáziumi tantervi utasítás 1880-ban azt írta: ,,Magától érthető, hogy minden ismeret jól kiválasztott kísérlet segítségével nyújtandó", továbbá ,,A tanítás a szemléleten kívül gyakorlati foglalkozást is nyújtson, különösen a külső meghatározások körében" [7]. Ez a gyakorlat, mint látható, elsősorban nem a kémiai kísérletekre, hanem ásványhatározásra vonatkozott, azonban mégis értékelendő, mivel ez az első ilyen értelmű miniszteri rendelet. A református tanügyi bizottság ugyanabban az évben kiadott felekezeti tanterve már tovább ment, amikor ezt szögezte le: „Vegytanból anynyit, amennyi a mai időben az általános műveltség megszereztetésére nézve nélkülözhetetlen, csak kísérletek szemlélése útján lehet kihozni és felfogni. Hogy kísérletet tehessen a tanár, s vele együtt a tanuló, arra nézve a vegytant önállóan legalább egy féléven át kell tanítani" [8]. A budapesti egyetem gyakorló főgimnáziumában Kármán Mór alapelve az volt, hogy „a tanár semmi olyat ne tegyen az órán, amit a tanulók elvégezhetnek" [9], Nincs azonban adatunk arra vonatkozóan, hogy ezt az elvet ott alkalmazták volna a kémiai kísérleteztetésre is — veszélyessége, az óraszám alacsonysága és a tárgyi feltételek szegénysége miatt, Abban a rendeletben, amelyet a minisztérium 1892-ben a középiskolák épületére vonatkozóan kiadott, szerepel ugyan az a mondat: ,,A természetrajzi szertárnak 72 négyzetméter alapterületének kell lenni, mellette szükséges egy kisebb — 24—48 négyzetméter — nagyságú kémiai helyiség, ha lehet egy kis dolgozószoba, s közvetlenül mellette 72 négyzetméter térségű kísérleti terem" [10], de ez a kifejezés inkább a kémiai előadóteremre vonatkozhat, mintsem egy olyan helyiségre, ahol a tanulók végezhettek volna kísérleteket. Megvalósultak a kémiai gyakorlatok azokban a középiskolákban, amelyek a termeléssel közvetlenebb kapcsolatban voltak: így elsősorban a reáliskolákban, amelyek bizonyos vonatkozásokban a mai középfokú technikumok elődeinek is tekinthetők, s a kereskedelmi technikumok elődeiben a kereskedelmi iskolákban. Ezekben az iskolatípusokban sok helyen már a múlt évszázad utolsó éveiben végeztek a tanulók maguk is gyakorlatokat. Ezek a kémiai gyakorlatok azonban nem mindenben tekinthetők analógoknak a mai hazai kémiai oktatásban alkalmazott tanulókísérleti órákkal, hanem inkább a 299