Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

tanának szabályszerinti mélyebb taglalásába ne bocsátkozzanak, e részben 'szorítkozzanak főleg a helyesírás megtaníthatására szükséges nyelvtani legfőbb alakok ismertetésére." A „Magyar nyelv" tárgyához írt utasításokban még egyértelműbben rögzíti a célt: „Az elemi népiskolai tanítás központjául a magyar (anyai) nyelv szolgál, melyet úgy kell oktatni, hogy azon a gyermek akár eredeti, akár figyelmeztetés (tanulás) útján szerzett gondolatát tisztán tudja kifejezni, aztán gondolatait következetesen és szabatosan tudja egymásután sorozva előadni, végre azokat helyesen tudja leírni." „Az elemi iskolai nyelvtani tanításban tehát a czél az, hogy a gyermek tisztán, világosan és természetes hangsúlyozással tudjon beszélni, vagy gondolatait előadni." ,, . . . fel kell e végből használni az iskolai tantárgyak mindegyikét," A „Magyar nyelvtan" szaktárgya előtt így jelöli meg a feladatokat: „Az elemi, különösen a népiskolában az anyanyelvtanbeli oktatásnak nincs egyéb czélja, mint az, hogy megtanuljon a gyermek szabatosan beszélni, helyesen írni, a mások beszédét és írását biztosan és tisztán megérteni. Az olyan tanító igen nagyon eltévesztené czélját, ki az elemi népiskolában a nyelvtan szabályait elvontan és rendszeresen tanítaná és a tanuló idejét a szóragozás meddő tanítására és annak alkalmazás nélküli sikertelen felmondására fordítaná." „ . . . a fősúlyt az olvasmányok és a mondatok értelmi taglalására és fejtegetésére fektessék, ezekkel kapcsolatban a nyelvtani alaktan tanítását leginkább a helyesírás alapjául szolgáló tudnivalókra szorítsák." (12. o.) Ha egybevetjük a magyar nyelv általánosabb és a „nyelvtan" szűkebb „célkitűzését", elsősorban az tűnhet fel, hogy azok alig különböznek egymástól. A nyelvtanóráknak tulajdonképpen nincs is semmiféle speciális szerepük: azt az oktatás egésze elé kitűzött célt kell azokon is megvalósítani, amit az olvasás, beszélgetés stb. órákon: a gyermek tanuljon meg szabatosan beszélni, és értse meg mások beszédét is. De a tantervi utasítás maga világosan kimondja: „Fel kell e végből használni az iskolai tantárgyak mindegyikét." Mint az idézett részben olvashattuk, óva intette a tanítót a szabályok „elvont és rendszeres" tanításától. A nyelvtanórák ezek szerint aligha különböztek sokban pl. az olvasás illetve olvasmánytárgyalás óráitól — mint ezt a korabeli módszertani irodalom is bizonyítja. A nyelvtan tehát tulajdonképpen csak elnevezésében önálló tárgy: a helyes (szabatos) beszéd és helyesírás sokszor rendszertelen, alkalomszerű gyakoroltatása jelenti a nyelvtantanítást. Az a tanítási anyag, amelynek keretében ez folyik, éppen olyan mellékes, mint az irodalomórákon az olvasmány tartalma [12], s éppen úgy nem lép fel a nyelvtan tanításának igényével, mint ahogyan nem gondol az irodalmi műveltség megalapozásával sem. Mégis, jóllehet egyrészt elkerülendőnek tartja a szabályok megtanítását, máshelyütt nagyon is túlzó anyagismeretet követel meg (mondatalkotás, mondatelemzés, igeragozás, szóképzés stb.) Elegendő a Néptanítók Lapjának megfelelő évfolyamait átlapozgatnunk, és annak cikkeiből kiviláglik, hogy mennyire nagy bizonytalanság uralkodott a tantárgy tartalmával kapcsolatban. Mező Dániel határozot149