Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

Az osztályfőnöki munkában 15,6%-nál, az úttörőmunkát illetően 9,8%­nál, a szülőkkel való kapcsolat tekintetében 10,3%-nál találunk negatív értékű észrevételeket. A népművelő munkát illetően 13,4 %-os elmarasz­talás jelentkezik. 6. A jelentésekben közölt adatok értékelése és hasznosítása Az előzőekben ismertetett konkrét tényeket — amint ezt a beveze­tőnkben már jeleztük is — a főiskolai tanszékek önelemzése, a megyei és járási szakfelügyelők, vezető szakfelügyelők és művelődési osztályvezetők jelentései, szóbeli közlései, előadásai, továbbá egykori hallgatóink e tárgy­ban írt levelei és hivatalos minősítései alapján állítottuk össze. Bár nincs jogunk sem a felügyeleti szervek objektivitását, sem hallgatóink jószán­dékú bizalmas közléseinek elfogulatlanságát kétségbe vonni, mégis meg kell állapítanunk, hogy a dolog természeténél fogva sok esetben eltérő jel­fogásokkal, ellentmondásos megállapításokkal és értékelésekkel is talál­koztunk. Ebből a bonyolult képből oly módon igyekeztünk a lényeget ki­emelni, és az ellentétek között is egységet teremteni, hogy mindig a konk­rét tényekkel is alátámasztott információt, tehát a legvalószínűbb, legelfo­gadhatóbb többségi véleményt vettük alapul, a különlegesen találó, tipi­kus megállapításokat pedig szóról szóra is idéztük, mert kötelességünknek tartottuk, hogy a kedvező vélemények mellett semmiképpen ne hallgas­sunk el olyan negatív értékű tényeket, amelyekre mindannyiunknak jel kell figyelni. Annak érdekében, hogy valamennyi érdekelt főiskolai oktató-nevelő közösség, tehát a gyakorlóiskola és az összes tanszék pontos tájékozódást szerezzen minden visszajelzésről, az írásbeli jelentések, minősítések teljes anyagát szakok szerint csoportosítva szétosztottuk közöttük. Ezeket értekezleteken vitatták meg, és munkaterveikben, valamint előadási, szemináriumi tematikájukban és a gyakorlati kiképzés területén haladék nélkül biztosították a felsorolt negatív jelenségek, hibák, fogya­tékosságok kiküszöbölését. A gyors és erélyes intézkedések eredményeit már a legújabb visszajelzések is tükrözték. IV. A FELMÉRÉSEK METODIKAI TANULSÁGAI A felmérő kérdéseinkre érkezett válaszok, valamint a személyes köz­lések és minősítések alapján meg kell állapítanunk, hogy a megkérdezet­tek segítő szándékkal végezték elemző, illetve önelemző munkájukat; a főiskolai tanszékek éppen úgy, mint a felügyeleti szervek, az általános iskolai igazgatók és az egykori hallgatók. A főiskolai tanszékek önvizsgálásából nyert adatok feldolgozásán kí­vül meglehetősen nagy munkát jelentett a szám szerint is sok (57) fel­ügyelői jelentés, szóbeli információ, minősítés és az egykori hallgatók ala­pos tájékoztató közléseinek összesítése. Mivel az alapvető problémák mind a felügyeleti, mind a volt hallga­tói jelzésekben általában újra és újra előjönnek, ezért célszerűnek látjuk, 476

Next

/
Thumbnails
Contents