Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

kön! Vigyünk magunkkal az életbe mások számára sok örömet, vigasztalást az élni akaró lelkekbe. Ne feledjük az 1848-as év lángelmélyü költőjének szavát, Petőfi felhívását: Talpra Magyar! Hív a haza. Itt az idő, most vagy soha" [26]! A MADISZ határozatai és nyilatkozatai — bár nem körvonalazták elég világosan a helyi ifjúság követeléseit, célkitűzéseit és feladatait — arról tanúskodnak, hogy a Heves megyei demokratikus fiatalság az adott politikai helyzetben számottevő politikai erőt jelentett és komoly segítsé­get adott a legfontosabb politikai feladatok megoldásához. A MADISZ szervezetei nem külön utakon járva, hanem a kommunista párt által java­solt, az ország demokratikus pártjai és közvéleménye által elfogadott, majd kormányprogrammá emelt célkitűzések megvalósítására hívják fel és mozgósítják az ifjúságot. Az ifjúsági szervezetek létrehozásának folyamata a megyében, az első MADISZ-szervezetek megalakulását követően, lendületesen haladt előre. Július végén a megye 132 helységéből már kb 80 helyen működik MADISZ-szervezet [27], Ha figyelembe vesszük az akkori közlekedési és hírközlési nehézségeket, a központ és a vidéki szervezetek közötti gyakor­lati kapcsolatok szinte teljes hiányát, akkor ezt valóban jó eredménynek kell számítanunk. A MADISZ szervezeti jelépítése egyszerű volt. A legkisebb szervezeti egységek, a területi alapszervezetek alkották a szövetség gerincét. Egy helységben — még a három városban is — csak egy szervezet működött. Az akkori politikai helyzetből következett, hogy az üzemekben, intézmé­nyekben nem alakulhattak külön alapszervezetek. Az egri alapszervezetnek 1200 tagja volt [28]. A források és a visszaemlékezések alapján a legerő­sebb szervezetek működtek Egerszalókon 160, Sírokban 111, Bekölcén 130 Verpeléten 120, Erdőteleken 300, Egercsehi-Bányatelepen 80, Kiskörén 187, Bodonyban 60, Andomaktályán 100, Boconádon 110 taggal [29]. Az első hónapokban a helyi MADISZ-szervezetek közvetlenül a megyei vezetőség irányítása alá tartoztak. 1945 második felében megkez­dődik a járási aktíva kialakítása, az év végén négy járásban már járási szervezők is működnek. A járási szervező és a körülötte kialakult aktíva gárda kommunista fiatalokból állt, akik feladataikat társadalmi munká­ban végezték. A MADISZ Heves megyei vezetősége felsőbb szervei; a Mis­kolcon működő Észak-kerületi Központ, illetve a MADISZ Országos Köz­ponti Vezetősége volt. A MADISZ területi szervezeteiben különböző szak­osztályok működtek. Az egri és gyöngyösi szervezetek például kulturális, irodalmi és sportszakosztályokkal is rendelkeztek. A MADISZ vezetői felismerték, hogy az ifjúsági szervezetek tartalmi munkájának fejlesztése szempontjából elsőrendű a megfelelő ifjúsági vezetők kiképzése. A MADISZ-szervezetek vezetői többségükben munkás­és parasztfiatalok voltak, akik korábbi helyzetüknél fogva nem rendel­kezhettek politikai és vezetésbeli tapasztalatokkal. Feladataikat nagyon komolyan vették. Megérezték, hogy a letűnt világ helyén egy tejesen új élet kibontakozásáért küzdenek. Harcuk, lelkesedésük azonban nem páro­sult még a megfelelő tudatossággal. Az ifjúság körében is mindinkább kibontakozó politikai harc viszont tájékozottságot, tisztánlátást és ügyes­42

Next

/
Thumbnails
Contents