Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

rajzi táj, mint a földfelszín külön egyéniségű körülhatárolt része, olyan komplex jelenség, amelyben valamennyi lényeges mozgásforma — mint tájalkotó tényező, szintézist alkot. A táj jellege, amely más tájaktól megkülönbözteti, e tényezők mennyiségi és minőségi viszonyaitól, Összetételétől és kölcsönhatásos működésétől függ. ,,A táj a Föld felszínének olyan része, amelyben a külső és a belső erők keltette anyagmozgás-folyamatok törvényszerűségei és az általuk létrehozott formák típusai időben és térben megközelítőleg azonosak" [6], A kölcsönhatásos együttműködés törvényszerűsége a földfelszín minden jelenségében kiütközik. A külső és a belső erők, és bármilyen két vagy több tényező egymással összefüggésben, a kölcsönhatások bonyolult rendszerében alakították ki a földrajzi tájakat. Külön-külön minden erőtényező azonosítható valamely filozófiai mozgásformával, de egyik sem azonos valamennyinek a szintézisével és közös hatásával. Ez jogosít fel minket egy magas összetettségű földrajzi mozgásforma fogalmának a bevezetésére, a földrajzi szféra és a földrajzi taxonómiai egységek területére korlátozva. A tájak kialakulása különböző fejlődésszakaszokon, azaz mozgásperiódusokon át vezetett a mai stádiumig. Egy-egy táj fejlődésében több jellegzetes stádium követte egymást. A táj mai arculata a megelőző mozgásfolyamatok eredménye, ámde a soha meg nem szűnő végtelen folyamatban csak pillanatnyi állapot, egy kocka a hosszú filmszalagból. Ilyen értelemben a táj mai képe egy mozgásfolyamat része, tehát maga a kép, amint szemünk elé tárul: mozgásforma. Nem is állandósul, hanem további mozgásokkal új formákba megy át. Az átmenetek sorozatát, a táj folyamatos átalakulását nevezzük fejlődésnek. Említettük, hogy a fejlődés alapja a tájalkotó tényezők kölcsönhatása, ellentmondásos viszonya. A kölcsönhatásban mindig az erőteljesebb (progresszív) és tartósabb erők a döntőek, ezek határozzák meg — a táj külső képén is megmutatkozó — fejlődés fő irányát. Progresszív tényező volt a folyók munkája Alföldünk harmadkor végi feltöltésében. A feltöltés látható eredménye a pannon-tenger és a béltavak lassú kiszorítása. Megjegyzendő, hogy a kölcsönhatások, ellentmondások progresszív, illetőleg regresszív oldalain rendszerint több hatóerő, vagy azok csoportja áll. Alföldünk feltöltését fokozta az, hogy a kárpáti hegységkeret kiemelkedése megnövelte a folyók hordalékszállitó tevékenységét, a Kárpát-medence egyetemleges kiemelkedése pedig siettette a tengerek visszahúzódását, A földfelszínre a poligenetikus (többtényezős) fejlődés a jellemző. Magát a fejlődést, annak irányváltozásait, a fejlődés többtényezős voltát és állandóságát, benne a mozgásformák bonyolult szintézisét (a földrajzi mozgásformák valóságát) a megfigyelt és tudományosan analizált jelenségek sokasága igazolja. Összegzés Tegyünk különbséget az egyszerű változás és a fejlődés között. Lehetséges a különbség megállapítása a földrajzban is? A földrajzi szférában is megállapítható olyan fejlődés, amely az egyszerűtől az összetettig, az alacsonyrendűtől a magasabbrendűig halad? Lehet. A földrajzi folyamatok nagy része ilyen. A hőmérséklet emelkedése még csak egyszerű (fizikai) változás. A vízgőz csapadékká válása is az. De a különböző időjárási elemek bonyolult kombinációja révén létrejött időjárási helyzet, például egy ciklonális légállapot kialakulása már fejlődési folyamat eredménye. így is 133