Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

akkor pedig mivel magyarázható, és milyen tényezőktől függ a mozgás intenzitása. Található-e olyan statisztikus törvényszerűség a molekulák között, amely éppen a mozgás intenzitására vonatkozik? Mindezekre a kérdésekre az elkövetkező órákban választ fogunk kapni. Valószínű emlékeznek, az előző órán is felvetődött a kérdés a hő mibenlétére vonatkozóan, s ekkor abban állapodtunk meg, hogy a molekuláris hőelmélet ismerete segítséget ad az elméleti tisztánlátáshoz. A mai órán nézzük meg a bizonyára Önök előtt is ismert Brown-mozgást, amelynek célja, hogy a láthatatlan molekulák létezését — mozgását — igazolja. Végezzük el a kísérletet! A pohárban cinóberzöld vízfesték van feloldva. Ügyelni kell arra, hogy az oldat igen híg legyen. Természetesen ezt a kísérletet nemcsak vízfestékkel, de sok más különböző anyaggal is elvégezhetjük (ilyen pl. a kutyatej [Euphorbia]; az oroszlánfog [Leontodon] és a vöröshagyma növények nedve, vagy igen jó erre a célra a friss tehéntej 1:10 arányú hígítása is). Üvegbot segítségével az 1000-szeres nagyítású mikroszkóp tárgylemezére egy csepp oldatot helyezek. Beállítva kellő élességre, láthatóvá válik a vízcsepp belsejében levő apró „pontocskák" nyüzsgő mozgása. Kérem, szíveskedjenek a kiállított mikroszkóphoz sorban kifáradni és megnézni. Ezt a jelenséget elsőnek Brown nevű természettudós vette észre 1827-ben, azért Brown-féle mozgásnak nevezzük. Mi a jelenség magyarázata? A könnyebb érthetőség kedvéért egy modellben mesterségesen előállítunk hasonló jelenséget. Itt látható egy képkeret, amelyben az üveglap benne van, és arra rá van szórva 8—10 különböző nagyságú parafadugó szelet (d), valamint 50—80 db műanyag golyócska. Az egész modell alulról meg van világítva, a parafa, ill. golyók árnyéka a felső ernyőn látható. Figyeljék az árnyékot, miközben a keretet lassan, egyenletesen ide-oda mozgatom — „rázom". Észre lehet venni, hogy rázásom révén a keret fala sok golyócskát lök meg, amelyek ütközéssel a többi golyót is gyors mozgásra késztetik, és a parafadugókkal való ütközések eredményeként a parafadugók is mozognak, csak lényegesen lassabban. Ha a keretet nagyobb tágassággal és frekvenciával rázom, az észlelt mozgások is intenzívebbé válnak. A mikroszkópi-kép és modellkísérletnél tapasztaltak hasonlósága kitűnik, ha a golyók helyére a vízmolekulákat, a dugószeletek helyére pedig a lebegő festékszemcséket képzeljük. Ezáltal a Brown-féle mozgás szemléletesen magyarázhatóvá válik. Igen indokolt az a feltevés, hogy a folyadékmolekulák soha meg nem szűnő rendezetlen mozgásban vannak, s csak lökdösik a bennük lebegő, mikroszkóppal észlelhető részecskéket. Érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy Brown a lebegő részecskék általa felfedezett mozgását megmagyarázni nem tudta, a molekulák hőmozgására nem is gondolt. A magyarázatra csak 1906-ban került sor, amikor Einstein rávilágított arra a tényre, hogy a festékrészecskéket a víz örökké mozgásban levő molekulái mozgatják szüntelen ütközéseikkel. Kérem, szíveskedjenek az eddigi vázlatukat a modell lerajzolásával kiegészíteni, valamint a rendezetlen mozgás egyik egyede útvonalának képzeletbeli vetületét rögzíteni (1. és 2. ábra). Ezek után foglaljuk össze az előző órán és a mostanin tárgyalt jelenségek lényeges vonásait. A három jelenség: a diffúzió, az ozmózis és a 82-