Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)
be, s abban úgy integrálódjanak, hogy integrálódásuk során le is egyszerűsüljenek, s a nekik megfelelő járatok pedig lerövidüljenek. Mikor a kis elsősök a 9-hez, 8-hoz stb. adnak 3-at, 4-et, először nagyon differenciáltan, felaprózottan végzik el a szükséges művelet-tevékenységeket. Később ezek egy lerövidített folyamattá egyszerűsödnek. Egyetlen összeadásos tevékenységgé integrálódik a korábban bontásra, elvevésre és pótlásra differenciált megoldásmód. Szükséges a kitérést jelentő műveletek elvégzése is, mert ezeken keresztül világosodik meg a helyes eljárásmód, illetve ezen műveletek elvégzése segíti elő a helyes eljárásmód alkalmas kiépülését. Ha azonnal a leegyszerűsített tevékenység elvégzését szorgalmaznánk, vagy sürgetnénk a leegyszerűsítés folyamatát, akkor könnyen olyan mechanizmusok épülnek ki, amelyek túlságosan merevek ahhoz, hogy a további fejlődéshez rugalmasan alkalmazkodni tudnának. így pl.: akinek értelmi erőfeszítése a tízes átlépés mechanizmusának elsajátításában elsősorban a mechanizmusra súlypontczódott, annak számára probléma lesz a százas hasonló átlépése, majd pedig az ezresé stb. Az alapműveletekkel kapcsolatban sokszor tér vissza a tagok változásával összefüggő szükségszerű változások megállapítása. Mégis oly nehezen fogalmazza meg egy-egy osztály tanulóinak zöme pl. az ilyen egyszerű szabályt, még 5. osztályban is: amennyivel növeltük a kivonandót, annyival . . . stb. Szükség van tehát az ún. aktuális ismétlésre, a rendszerbe való beleépítés és leegyszerűsítés szorgalmazására, a differenciált megoldás többszöri elvégzésére, ellenőrzésére, azaz mindennek szinte a tudatban való „permanens" tartására. Mindennek a feladatnak folyamatosan csak a vegyes típusú óra felépítésében tudunk eleget tenni. Másképpen: ennek a komplex feladatmegoldásnak csak a vegyes típusú óra struktúrája felelhet meg. Csak a vegyes típusú óra szerkezete engedi meg, hogy szükség szerint visszatekintsenek a tanulók a rendszerre, vagy hogy újra felidézzék azokat az ismeretszerzési utakat, módokat, amelyek a később is használandó fogalmi rendszerhez vezettek, vagy hogy mozgósítsuk azokat a korábban elsajátított műveleteket és ismereteket, amelyeknek az új feldolgozása során menetkésznek kell lenniök. Csak a vegyes típusú óra alkalmas erre, mert nem egyszer éppen a komplex feladat előzetes, együttes és közvetlen elvégzése készíti elő, és biztosítja az új anyag olyan kedvező feltételek közti megoldását, amelyben a tanulók valóban tanulhatnak jelenségeket egyre önállóbban vizsgálni, azokkal szaktárgyszerűen bánni, illetve a szaktárgyi ismeretszerzés helyes eljárásaiban önállóan tájékozódni. A nevelők több-kevesebb tudatossággal próbálnak eleget tenni ezeknek a követelményeknek. Ezért alkalmaznak a vegyes típusú órák keretében az új anyag feldolgozása előtt ilyen eljárásokat: 1. óra eleji osztály foglalkozás, 2. egyéni feleltetés, 3. permanens ismétlés, 61-