Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

Rella képe és a felejthetetlennek hitt egri emlékek sápadni kezdenek a mindennapos harcok tüzében, hogy majd évek múlva helyet adjanak egy újabb szerelemnek és házasságának . .. Zalka útja a spanyolországi mártírhalálig immár egyenes. A nemzet­köziség eszméjét szolgálja, de úgy, hogy ebben a harcos szolgálatban soha­sem halványodik el az elhagyott haza képe. „Internacionalisták vagyunk — írja — de a szülőföld mindig úgy él szívünkben, mint az első szerelem. Ha nem szereted a hazádat, ahol születtél, a földet, mely táplált, az eget, a falvakat, a szülőházat, úgy igazán meg sem értheted az internacionaliz­must és a más népekhez fűződő kapcsolatokat. Enélkül az internacionaliz­mus csak üres szó." Zalka így értelmezte, s Szimonov joggal írja róla: „ ... és bárhol is áll a csatában, őt harcba hazája viszi..." * Klein Regina élete, sorsa egészen a legutóbbi időkig a legteljesebb homályba merült. Amikor 1966 novemberében elkezdtem Regina egri nyo­mai után kutatni, az egyetlen nyom, amin elindulhattam a Zalka Máté ál­tal is rögzített cím: Eger, Kertész u. 38. volt. És ez igen szerénynek bizo­nyúlt. A házat már régen lebontották, s még a környék lakói is kicserélőd­tek. Évtizedek elmúlása, az elköltözés, névváltozás, a lánykori névnek a felcserélése a férjezett névre, a háború, a deportálás, elhurcolás lehetősége sokféle elképzelésnek adott helyet. A feltételezett évjáratban az anyaköny­vekben két Klein Reginát is találtam, s most az volt a kérdés, melyik az „igazi". Végre az egyik ma is Egerben lakó és a Klein-családra emlékező kortárs [17], illetve az általa felkutatott pesti kortársak segítségével, s az egyetlen fényképre támaszkodva sikerült valószínűsíteni az egyik Regina azonosságát az általunk keresettel. Az anyakönyvekből az is kiderült, hogy Regina a királydaróczi születésű Szép Jenőhöz ment feleségül, s vele Egerben kötött házasságot. Mivel az itteni letelepedésnek nyomát nem ta­láltam, Királydarócz felé kellett tapogatózni. A továbbiak feltárása, s magának Reginának a felkutatása Györkéi Jenő fáradhatatlan utánjárásának az eredménye. Ennek alapján tudjuk, hogy Királydaróczról, ahol Regináék letelepedtek, Reginát, férjét és fiukat a zsidóüldözések idején elhurcolták, míg két lánygyermekük Budapesten élte át a nyilas rémuralmat. A nagyobbik lány áldozatául esett ennek, a kisebbik Szatmárnémetiben telepedett le, s ott él ma is. Az életben maradt fiú 1945-ben hazakerült Király daróczr a, de mert otthon senkit sem talált, gondolván, hogy mindenki elpusztult a családból, kivándorolt Palesztinába. Szép Jenő a haláltáborban pusztult el, a hazavergődött Regina egy darabig lányával lakott, majd 1954-foen fia után ő is Palesztinába vándorolt ki. Györkéi Jenőnek azóta sikerült felvennie a kapcsolatot a Tel Avivban élő Reginával, aki a Magyarok Világszövetsége útján először egy meleghangú levélben jelentkezett, majd magnószalagra mondta el életének azt a ré­szét, amely Zalkához kapcsolódik: megismerkedésüket, szerelmüket, ter­veiket. Őszinte visszaemlékezése révén Zalka Máté eddig ismert portréja még teljesebbé vált. De beigazolódott az a régi. feltevésünk is, hogy Regina 490

Next

/
Thumbnails
Contents