Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

tanult a francia középiskolákban, ez a szám mintegy fél évszázaddal később 600 000-re növekedett. A másik tényező, mely a televízió iskolai alkalmazását siettette, a francia iskolareform volt, mely az iskolai oktatás hatékonyabbá tételét pélozta. A reform szellemében munkálkodó francia pedagógusok úgy véle­kedtek, hogy ,,az audiovizuális technikai eszközöknek lehetővé kell tenniök az iskolai programok megjavítását, amelyek pillanatnyilag túlterheltek és helyettesíteniök kell azokat a pedagógiai módszereket, amelyek a rész­letekbe való túlzott belemélyedéssel túlfeszített memóriát követelnek a diáktól" [10]. A francia iskolatelevízió bevezetését és széles körű felhasználását lehetővé tette az a tény, mely szerint Napóleon óta egész Franciaország­ban ugyanaznap, csaknem ugyanabban az órában ugyanazt az anyagot tanítják az azonos típusú iskolákban. A francia iskolatelevízió programját az Országos Pedagógiai Intézet készíti el. Azt tervezték, hogy 1967-ig a középiskolák alsóbb osztályaiban minden fontosabb tárgynál megvalósítják a teljes adást [11]. A francia iskolatelevíziónak nem a szaktanár helyettesítése a célja, hanem a tan­anyag leglényegesebb elemeinek demonstrálása. Japánban 1953-ban állították fel az első ún. „nevelési" adót, 1965-re viszont már azt tervezték, hogy 89 adó fogia szolgálni a pedagógiai célo­kat. Ilyen vonatkozásban Japán minden államot megelőzve a legfejlettebb iskolarádióval és iskolatelevízióval rendelkező ország lett. Jellemző, hogy kétévenként világkonferenciát is rendeznek Tokióban a televízió pedagógiai felhasználásával kapcsolatban. Igen jó az oktatási, nevelési intézmények televíziós készülékkel való ellátottsága is. A következő statisztika az. 1962 júniusi állapotokat tükrözi ugyan, de így is figyelemre méltó: Az iskola neme Az isk. száma Tv -k és z ülék ek száma % Bölcsőde 7 319 4 900 67,5% Óvóda 10 115 4 500 44,5% Elemi iskola 26 741 22 100 82,8% Középiskola 12 849 9 400 73,1% Főiskolák, egyetemek nappali tag. 3 321 2 200 67,1% esti, levelező tagozata 2 618 1 100 41,0% A statisztikából világosan kitűnik, hogy az oktató-nevelő intézmé­nyek jóval több mint felében (62 963 intézmény közül 44 200 rendelkezik televíziós készülékekkel) már 1962-ben volt televíziós készülék. Főleg az elemi iskolák ellátottsága mutat igen kedvező képet. A nevelési progra­mokat az Oktatásügyi Minisztérium az iskolákkal, a szülői tanácsokkal és a televíziós szakemberekkel készíti el és a következő időbeosztásban sugározzák: de. 7-től a felső iskoláknak, 11-től az óvodásoknak és álta­lános iskoláknak, 13.30-tól a középiskoláknak. A televíziós ún. főprogram melletti nevelési program megoszlása a következő: 36

Next

/
Thumbnails
Contents