Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)
1. Castriferreicum. Három flóratájra tagolódik e területen: a) Őrség. A leggazdagabb dealpin és boreális elemekben. A Vendvidékről idáig terjed át a Lastrea limbosperma, Doronicum austriacum, Gentiana asclepiadea, Blechnum spicant, fák közül a Picea abies és az. Abies alba. Lápjain tömeges a Drosera rotundifolia és Comarum palustre (utóbbi Szőce), a Fekete-tó semlyékeiben a Sparganium minimum. A néprajzi értelemben vett Őrség területén kívül ide tartozik a Hetés is. b) Hegyhát. A dealpin elemek megfogyatkozása mellett megjelennek egyes melegkedvelő fajok is. Eltűnnek az erdeifenyvesek, helyüketcseres tölgyesek foglalják el. Jelinél nagy kiterjedésű nyíres-csarabos fenyérek élnek. Kám környékén megjelenik az Asphodelus albus. c) Rábasík. Öntéstalaján ártéri erdők és rétek. Egyes dealpin elemek (Peltaria perennis) mellett alföldi fajok is élnek, pl. Cirsium brachicephalum. Fokozatos átmenet a Kisalföld felé. Ezt a keskeny sávot mindig, a szomszédos Őrség vagy Hegyhát adataival együtt közöltük, nem volt jelentősége, hogy a néhány adat miatt külön tárgyaljuk. Irodalmi adatok esetében a hovatartozás sokszor bizonytalan is lett volna. 2. Petovicum. Hazánkba délnyugat felől benyúló része nagyjából a Göcsej területének felel meg. Átmenet a Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl flóravidéke között. Ennek megfelelően a kilúgzottabb talajok erdeifenyveseiben még gyakori a Chimaphila umbellata, a Pyrola fajok és Galium rotundifolium, sőt, Goodyera repens, a vörösáfonya is előfordulnak (Cserta-erdő). Ugyanakkor a tápanyagban gazdagabb talajokon már teljesen dél-zalai jellegű bükkösök és gyertyános-tölgyesek díszlenek, bennük illyr és alpin-balkáni fajok, mint a Vicia oroboides, Angelica verticillaris„ Tamus communis és az Aremonia agrimonioides. Dél-Dunántúl flóravidékét (Praeillyricum), mely a pannóniai és az illyr flóratartományok közötti széles átmeneti zóna, különböző szerzők vagy egyik, vagy másik flóratartományba sorolják. Legutolsó felosztásában Soó — hasonlóan Borbás (1900) felfogásához •— a nyugat-balkáni flóra tartományt (Illyricum) egészen a Balatonig kiterjeszti, beleértve DélDunántúlt Zalával együtt (Soó 1960, 1961, 1964). Szerzők e felfogást azért nem tudták magukévá tenni, mert bár a területen számos illyr növényfaj él, ugyanakkor pannon endemizmusok is bőven előfordulnak és az Illyricum igazi területénél kontinentális abb klímában számos kontinentális elter jedésű növényf aj található, melyek a Nyugat-Balkán területére már nem jutnak el. Másrészt, ha a Dél-Dunántúlt a Nyugat-Balkánhoz vonjuk, akkor logikusan következik, hogy a szintén átmeneti jellegű és szinte semmi pannon endemizmust felmutatni nem tudó Nyugat-Dunántúlt a KeletiAlpokhoz (Noricum) kapcsoljuk teljes egészében. Ez pedig már túl szélsőséges álláspont volna. Inkább maradunk amellett, hogy Nyugat-Dunántúlból is csak a legalpinabb jellegű kis részeket kapcsoljuk a Keleti-Alpokhoz. Ugyanakkor Dél-Dunántúlból a tényleg teljesen balkáni jellegű Villányi-hegység számos illyr és mediterrán fajával tényleg az Illyricum-hoz vonható, hasonlóan járhatunk el a Zákány-Ortilos alatt húzódó dombsorral, melynek flórája sokban eltér a Zalai-dombvidék többi részétől (1. ott). A Zalai-dombvidék többi részét Belső- és Külső-Somoggyal és a Mecsekkel együtt pedig meghagyjuk a Pannóniai flóra tartomány on belül, az át342-