Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

szék elé." Törvényszék elé azonban az előforduló esetek sokaságához képest csak kevesen kerültek. A ritka esetek közé tartozik a tiszafürediek elítélése. „Ök törvényellenes bormérés vétkük és ellenszegülésük miatt egy fél évi és 1 hónapi közmunkán és szokott böjtön eltöltendő börtönbüntetésre ítéltettek" [85]. Súlyosabb büntetést kapott az a hevesi szabómester, aki ugyan bort és húst nem mért, de a lakosságot erre lázította. Az 1849. június 11-én tartott fenyítő törvényszék jegyzőkönyvében erről a következőket olvashatjuk: ,,A törvényszék elébe állított Jabreczky Márton hevesi szabómester önként elismervén azt, hogy egy levelet írt, amelyben a hevesi jegyzőt lázító szavakkal szólítja fel, hogy a községet minden úri hatalom alól felmentse, s azt szabaddá tegye, ellenkező esetben ő fogja felszabadítani s a népet a szabad hús- és bormérés gyakorlására lázította. Ebbéli vétségéért eddigi fogságának betudásán felül még egy évi böjt s közmunkán eltöltendő fogságra ítéltetett" [86]. A bormérés mellett a húsmérés is élénken foglalkoztatta a megye lakosságát. Az egykorú iratok, az előbb említetteken túlmenően is beszámolnak a húsméréssel kapcsolatos panaszokról, annak engedély nélküli gyakorlásáról. A gyöngyöspataiak pl. azt panaszolják, hogy ,,az egyetlen földesúri mészárszékben a földesurak pártolása mellett a legrosszabb székhússal nyomorgatják őket" [87]. Az egriek pedig már a maguk kezébe vették a húsmérést. ,,Az egri céhbeli mészáros mesterek azért folyamodnak, hogy mesterségük gyakorlásától magukat felmentetni s határozatilag kimondatni kérik, hogy a marhahús szabadon mérethessék" [88], A megye — miként a bormérés eseteinél — a húsméréssel kapcsolatban is tehetetlenül állt. Hiszen itt nem egyedi esetekről volt szó s annyi embert elítélni mégsem lehetett. De ezen túlmenően, a nemesség érdekében álló oly szükséges nemzeti egység ügyének is sokat ártott volna, ha a törvénynek határozottabban érvényt szereznek. Bár érdeküket a királyi kisebb haszonvételek elleni támadás kétségtelenül sértette, de mégsem annyira, mint az előbbiekben tárgyalt jobbágykézben levő földesúri földek elleni fellépés. S ha már választaniuk kellett, az utóbbinál kellett nagyobb erélyt és határozottságot mutatniuk. Most már csak az volt a kérdés, hogyan lehetne tekintélyük sérelme nélkül e „jogbitorlás" felett szemet hunyniuk. Szinte kínálkozott az 1836. évi VI. t. c. 6. §-a, mely kimondta: „Ha az uraság, kinek igazaihoz számíttatik a mészárszéki jus, a lakosoknak szükségére elegendő húst nem vágatna, akkor a jobbágyoknak a különben tilalmazott húsmérés — az uraságnál az iránt teendő jelentés után — megengedtetik . . ." Ezzel a lehetőséggel éltek Egerben is. „A bizottmányi ülés úgy határozott — olvassuk a 48. május 4-én felvett jegyzőkönyvből — miután az egri mészár széki jog tulajdonosai a városi közönség elegendő hússali ellátásával kötelességét jelenleg teljesíteni képesek nem lévén s úgy az 1836. VI. t. cz. 6. §-ának esete előállván Egerben mától kezdve mindenkinek szabad húsmérés városi rendőri felügyelet mellett engedtetik" [89]. — Ezt tették később Gyöngyösön is. 239-