Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

Az irtásföld nagyon sok munkabefektetést igényelt, de korántsem annyit, mint a szőlők telepítése. Tudjuk, a szőlőföld már fekvésére nézve is különleges terület. Nem a sík vidéken, hanem a napos domb- és hegyoldalakon díszlik a legszebben. A domb vagy hegy homokos, kavicsos, gidres-gödrös oldalát kellett szőlőfölddé átalakítani. Az összehasonlíthatatlanul nehezebb munkához még hozzájárult a szőlő betelepítésének és állandó gondozásának nagy szorgalmat igénylő munkája is. Szőlőtelepítéssel a különben értéktelen földterület értéke megsokszorozódott. Éppen ebből következett különleges jogi helyzete. Igaz, a szőlőföldek után is dézsmát (kilencedet) vagy hegyvámot kapott a földesúr, de ellentétben a többi földektől, szőlőföldet csak abban az esetben lehetett elbecsültetni, ha a gazdája bizonyíthatóan nem művelte, elhanyagolta. Irtásföldek után általában alacsony közbecsüt fizetett a földesúr, a szőlőföld elbecsültetése esetén azonban a teljes becsüt: a betelepített szőlő és a befektetett munka teljes értékét meg kellett fizetnie. Azt majdnem „nemesek módján" örökölték a jobbágyok. A jobbágy eladhatta — természetesen a földesúri tulajdonjog fenntartásával, — de azzal az előnnyel, hogy azt a földesúr (hacsak a gondtalan kezelés ténye fenn nem állott) soha el nem vehette. Ez persze nem jelenti azt, hogy a földesurak soha sem kísérelték meg a szőlőföldek elvételét. Bizonyára előfordultak ilyen esetek — de a törvény sokkal jobban védte az ilyen földet, mint más birtokot. Pl. Hegedűs Mária tiszaughi lakostól Luby Imre földbirtokos elvette szőlőbirtokát. De ő a törvényszékhez folyamodott és az visszaítélte azt. Amikor Luby Imre az elfoglalt szőlőt visszadni vonakodott és Hegedűs Mária az igazságügy-miniszterhez folyamodott, az ig. min. azonnal intézkedett. Meghagyta az alispánnak, hogy: „...a kérelmi tárgynak barátságos útoni elintézését megkísérelvén, annak nem sikerülése esetén, panaszolt fél kihallgatása, s e tárgyra vonatkozó iratok felterjesztése mellett a dolog körülményeiről felvilágosító tudósítást adjon. Kelt Budán, május 3-án 1848. Deák Ferenc ig. min." [45]. A jobbágyfelszabadításról szóló törvénycikkek a szőlőkről hallgattak. Ami azt jelentette, hogy a szőlők a régi állapotukban maradnak. Pedig ez volt a jobbágyok kezén a legszabadabb birtok. A kérdés fonákságát maguk a földesurak is érezték. Erre mutat Dőry Katalin, br. Buttler Jánosné ügyészének 1848. június 4-én a megyéhez intézett kérdése: „vajon az erdőtelki határban a majorsági szőlőkről az illetők tartoznak-e dézsmát adni" [46]. A kérdés megoldásának fontosságát csak még jobban aláhúzta az a tény, hogy az nagyon sok jobbágyot érintett. Ahol csak alkalmas hely volt rá, minden falunak megvolt a maga szőlőskertje. Voltak olyan vidékek, ahol a községek lakosai szinte kizárólag a szőlőből éltek. Heves megyében Fényes Elek statisztikai kimutatása szerint 22 214 hold szőlő volt [47], Híres szőlőtermelő helyek voltak megyénkben a visontai hegyek (Sárhegy) a Mátra hegység alján: Gyöngyös, Sár, Verpelét, Felsőnána, Domoszló, Aldebrő, Apc, Szűcsi, Szurdokpüspöki, Pata, Pásztó. Az egri részen: Álmagyar, Tihamér, Czigléd, de jó bort termelt még: Andornak, Ostoros, Maklár és Kistálya is. A csépai, monostori, kerekudvari, alattyáni, várkonyi és szelevényi szőlők is jó bortermők voltak. 231-