Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Erkölcsi nevelési problémák a magyarországi vidéki pedagógiai sajtóban 1867—1945.

roly cikkét. (A Népiskola Ünnepei", Szeged, 1943/10—11. sz.: „Gondo­latok a közösségi nevelésről".) Rövid történeti áttekintés keretében említi a vallásos közösségi nevelést, Don Boscot, a szociálpedagógiát. A magyar elméletírók közül a közösségi nevelés kérdései Schneller István, Weszely Ödön, Imre Sándor, Molnár Oszkár műveiben kap­tak hangsúlyt. * e) A humanizmusra, udvariasságra neveléssel jóval kevesebb — és gyenge színvonalú írás foglalkozik — az előző korszakhoz viszo­nyítva. Csupán két írás érdemes említésre. Az egyik FÓNAY TIBOR-é a „Dunántúli Tanítók Lapja" 1935/7—8. sz.-ban: „Vágyak, álmok, va­lóságok" címmel. A szerző megkérdezte iskolájában: mit tennétek, ha 100 P-t találnátok? Kétféle választ kapott: a tanulók egyrésze szülei­nek adná a talált pénzt, mások viszont leadnák hivatalos helyen. — A gyermekek válaszait ezután a szerző egybeveti a felnőtteknek egy hetilap következő kérdésére adott leveleivel: „Mit tenne, ha 24 óráig milliomos lenne?" — A felnőttek többsége egoista, élvezetvágyó. Erős kontraszt van tehát a felnőttek és a gyermekek válaszai között. A szer­ző kiemeli a gyermekek meleg felebaráti érzését, míg a felnőtteknél „az önmagába vonulásba futó szertelen egoizmus" a jellemző. Ne vizsgáljuk most a szerző kérdésfeltevésének, a válaszok elem­zésének és értékelésének tudományos-metodikai oldalát (hiszen rövid, alapjában publicisztikai jellegű írásról van szó) — annyi talán mégis leszűrhető, a kutatásmódszertani fogyatékosságok ellenére is, hogy a gyermekekben több volt a szüleikkel való együttérzés, a segíteni aka­rás, mint az egoista felnőttekben, akiket a polgári társadalom már el­rontott, önzővé tett. — A másik figyelemreméltó írás a tanár oldaláról tesz pszicholó­giai és pedagógiai magyarázat, elemzés tárgyává 3 gyakori, a huma­nizmusba ütköző hibás magatartást: a gúnyt, a féltékenységet és a kö­zömbösséget. (Harsányi István: „Gúny, féltékenység, közömbösség és a nevelő". — Protestáns Tanügyi Szemle, 1937/2. sz.) — A szerző sa­ját hibájának elemzéséből indul ki, majd megállapítja: „a gúny ször­nyű eszköz, öl, semmivé tesz, megaláz, letör, félénkké tesz. — Kényel­mes és egyszersmind lovagiatlan, mert a tanuló nem képes ellene vé­dekezni. — A gúnyolódó nevelő elfojtja a gyermek bizalmát, kérdé­seit. — A más tanárok sikereire való féltékenység, az irigység arra, hogy más tanárt jobban szeretnek, becsülnek diákjai — pedagógiátlan, lealacsonyító vonás. Az igazi nevelő táguló lélekkel örül annak, ha nagy nevelői munkájában segítőtársai vannak. A kereskedő, a hiva­talnok lehet „féltékeny" irigyelheti a konkurrenciát, — a nevelő vi­szont nem. A féltékenység, irigység leküzdéséhez egyetlen álláspont az elfogadható: az önfejlesztés, a nemes verseny. — Hasonlóan emberte­len, pedagógiátlan a növendék eredményével, életével, körülményei­vel szemben tanúsított közömbösség. Mindhárom vonás lényegében pedagógiátlan. ** * 54

Next

/
Thumbnails
Contents