Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Szabó István: Beszédkészség, beszédhelyzet, nyelvtanítás

zása mellett ki kellene dolgozni a tanulók életkorának, érdeklődésének, tevékenységének megfelelő szituáció-modellek rendszerét" is. Az idegen nyelvű beszédtevékenység más ponton is érintkezik bizonyos gondolkodáslélektani problémákkal. Cikkünk elején említettük, hogy időnként a tanulók a tanórán készségi fokon elsajátított nyelvi tényeket sem képesek a mindennapi gyakorlat által teremtett spontán beszédhelyzetekben felidézni, alkalmazni. A gondolkodás sajátos fogyatékosságának megnyilvánulása ez, mely fogyatékosság a szenzoros megismerés bizonyos törvényszerűségeiben gyökerezik. Azt jelenti ez a fogyatékosság, hogy az egyén nem képes új minőségben tudatosítani ugyanazt a dolgot vagy jelenséget. Ugyanis a dolgok, jelenségek a szemléletben abban a minőségben jelennek meg, amelyet a velük kapcsolatos gyakorlat rögzített. Ha a jelenség, dolog új öszefüggésekbe kerül, és enek folytán a vele végzett előző tevékenység szempontjából lényegtelen jegyei mint lényegiek lépnek elő, ezen lényegivé vált jegyek felismerése nehézségekbe ütközik. Az idegen nyelvi tevékenység a hagyományos iskolai gyakorlatokban rendszerint mint tanulmányi feladat, nyelvgyakorlat (esetleg nyelvtani gyakorlat) szerepel és szinte sohasem mint tényleges kommunikatív tevékenység. A nyelvi tények rendszerint csak egy szövegösszefüggés vagy legjobb esetben egy osztálytermi szituáció kapcsán sajátítódnak el. Az ilyen funkcióban és kontextusban rögzített ismeretek más funkcióban való alkalmazását, más összefüggésben való felidézését épp fixálásuk módja gátolja. A gondolkodásnak ezt a negatív jelenségét, melyet Ramul [17] találóan funkcionális rögzítettségnek nevez ($yHKiíiiOHajri>Haa ^HKcnpoBaHHocTb) úgy küszöbölhetjük ki, ha az adott dolgot, jelenséget — esetünkben a nyelvi jelenségeket — egyre újabb összefüggésekbe kapcsoljuk be, és az új összefüggésekben velük folytatott tevékenység folyamán feltáruló jegyeiket tudatosítjuk. Hogy a tanuló az adott nyelvi jelenségeket ne csak azzal a(z összefüggéssel kapcsolatban tudja felidézni, amelyben elsajátította, hogy ne csak a feleletszerű tanórai nyelvi tevékenységben tudja azt alkalmazni, hanem a legkülönbözőbb élethelyzetekben is, ahhoz a nyelvi tényeket be kell kapcsolni a legkülönbözőbb kontextusos és szituatív öszefüggésekbe. Ez a probléma összefügg azzal a kérdéssel is, amelyet a pedagógiai pszichológia „tanulás átvitel" (transzfer) címen tárgyal [16]. JNTézetünk szerint a tanulás átvitel — a nyelvi ismeretek átvitelének, új helyzetekben való alkalmazásának képessége — a tanulóknál általában nem alakul ki önmagától. Az ismeretek átvitelét, a gyakorlati alkalmazás képességét magában az oktatás folyamatában kell kialakítani megfelelő gyakorlatok beiktatásával. ** * A szituatív beszédgyakorlatok lélektani vonatkozásai mellett kapitális fontosságúak az ezzel a gyakorlattípussal kapcsolatos módszertani kérdések is. Ugyanis iskolai, tanórai körülmények között csak feltételesen beszélhetünk „életszerű beszédhelyzetekről", mivel ezeket 178