Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 1. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Csikós Andor: A vokálisok sorrendiségének helye az éneklő közösség hangnevelésében

egyet vallanak. Abban is igazuk van, hogy minden megszólaltatott hang csiszolható a hozzáértő kezében. Éppen ezért kimondhatjuk: helyén, idejében alkalmazva bármelyik elven alapuló tevékenység hasznos, jó szolgálatot tehet. A karnagy szaktudásán és rátermettségén múlik, hogy mikor melyiket látja alkalmazásra szükségesnek. Amikor e tanulmány szerzője a nyilvánosság elé tárja a kollektív hangképzés egyik (nem minden esetben szükségszerű) részének, a vokalizációnak kialakulását, annak egy-egy fejlődési állomásánál kritikusan is elidőz, segítséget kíván nyújtani a gyakorlat-termelte problémák elé állított zenepedagógus számára. * A IX. század végén Paulus Diaconus szent Jánosihoz, az énekesek „védszentjébez" fordult eme himnusszal, sikeres, szép, tiszta, csengő éneklésért esedezve. A gondviselés közibenjárójának segítségében reménykedve, bízvást zengett a dal, ami telhető, az ügy érdekében megtétetett. Szakemberek körében. ismert, hogy eme himnusz sorkezdő szótagjai : Ut Re Mi Fa Sol La adták az Arezzói Guidonak tulajdonított (Cottonius még Guido kezére is ráplántálta!), a korabeli kottaolvasás alapját szolgáló hangneveket. Nincs forrásunk arról, vajon hangképzési gyakorlatként felhasználták-e az említett, összefüggő szövegüktől elválasztott szótagokat. Ám az abszolút-szolmizációs olasz iskolákban ma is döntő érvként hat a vokálisok, valamint a hangmagassággal összefüggőnek vélt rezonan•ciális komponensek azonossága. 73