Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Istók Barnabás—Bory Miklós: Űjabb vizsgálatok a tejér és a tejtermelés közötti összefüggés kérdéséhez

A tudományos eljárásokat ismerő egyes kutatók szerint azonban a statisztikai adatok nem minden esetben jelzik a reális valóságot, a + variánsok egymást ellensúlyozó lehetősége miatt. Ezért a tejér-méretek termelési jelentőségére vonatkozó vizsgálatok szélesebb körű megindí­tása előtt célszerűnek látszott újabb módszerrel megvizsgálni a tejér változásának mikéntjét. E célból s ez irányban újabb vizsgálatokat végeztünk a Kisújszál­lási Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tehenészetében. A vizsgálatok leírása A tejér elléstől ellésig, illetve ellés előtti és utáni {szárazonállás előtti és alatti) változatlanságának bizonyítására Bory Miklós agrármér­nök, tsz-elnök elgondolása szerint és Urbán János brigádvezető véghez­vitelezésében a tejér helyzetét időközönként gipszmintákkal rögzítettük 8 tehénen. Az időpontok 3 tehénnél a régi laktáció második felére és az új laktáció elejére estek. 1 tehénnél a laktáció előtti, I-nél a laktáció utáni időszakot mértük. 3 tehénnél a laktáció közepén rohamosan csök­kenő tejtermelés időszakában történt a mérés. 2. ábra. 3. ábra. Gipsz-pép készítés előkészületei A tejér gipsz-mintavételéhez a tejér gipsz-mintavételénél előkészített gipsz-pép 631

Next

/
Thumbnails
Contents