Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hekli József: Komáromi János

Pistik a .betyár, Vajda György, s a többiek a társadalom különböző ré­tegeit képviselik a regényekben. Sajátságos, komáromis megoldás az, hogy a regényei végén az író gyakran összegyűjti a szereplőket, és mint egy nagyigényű zenei alkotás fináléjában, az összes felhangzott motívum egy harmonikus, szép akkordcsoportban búcsúzik a zenerajongóktól, úgy intenek „Vale"-t Komáromi összes szereplői, akik az író által nekik szánt kisebb vagy nagyobb feladatot elvégezték. Minden szereplő sorsa megnyugtatóan zárul le, és minden esemény a várakozásnak megfelelően fejeződik be, és ez az egyik oka, hogy olyan sok olvasója volt a tehetséges írónak. A másik ok meg az, hogy a hazai viszonyok­kal szemben elnéző, nem bírál élesen, s ezért az akkori társadalom ve­zetői személyesen is fokozták írói hírnevét, hogy az élesebben látó, me­részebben bíráló, haladóbb gondolkodású írók fölé egy mesterséges ma­gaslatra helyezzék, mintegy jelezve, ilyen írókra van szükségük. Regényalakjai általában nem típusok, és az író nem támad egy-egy osztály vagy réteg ellen a tipizált alakokon keresztül. Alakjai nem kép­viselnek társadalmi osztályokat, élik a maguk egyszerű életét, s az ol­vasó is úgy érzi a regény végén, hogy elbúcsúzott egy-egy kedves isme­rősétől. A hősök mögött nem lát társadalmi osztályokat, osztályharcot, csak egy epizódokkal tarkított megszokottabb életutat. Komáromi alak­jai ennék ellenére hús-vér figurák, akik élnek, éreznek, gondolkodnak, de csak a magánéletben, a társadalmi harcoktól idegenkednek. Komáromi maga is ír a „Kiről mintáztam regényalakjaimat?" [38] (Komáromi János 25. éves írói jubileuma. Gyűjteményes kiadás) c. cik­kében arról, hogy honnan vette néhány figuráját, és hogyan szerkesz­tette ismertebb műveit. Néhány szereplő mintaalakját nem fedheti fel — írja -— , mert még élnek, s esetleg megsértődnének. Az említett cikk­ben a következőket mondja az író: „az író úgy dolgozik rendszerint, hogy előbb az alakjait állítja fel, s akkor próbál valami mondanivalót bo­gozni köréjük. Egy alkalommal azonban fordítva dolgoztam, éspedig a „Zúg a fenyves" írása közben. Itt tudniillik készen kaptam a történe­tet, de nem ismertem a szereplőket, kivévén a főhőst: Nemes vitéz Sol­tész Miklóst, legközelebbi sógoromat". Egy balatoni fogadó teraszán me­sélte el a sógor Komárominak Mayer Terivel való búskomor szerelmi történetét. Komáromi megjegyzi, a „Zúg a fenyves" főhősnője ma is él, Losonc egyik legszebb asszonya. Komáromi a „Reménytelen szerelem" c. művében az előbbihez hasonlóan jelöli meg a regényeinek alkotási folyamatát. „Addig, ha könyvet írtam, az volt a módszerem, hogy elő­ször regényeim alakjait válogattam ki, s ha készen voltam velük, némi laza mesét bogoztam köréjük. Ezúttal fordítva történt. Kész történetet kaptam a tavalyi esztendőben, amelyet átsimítva adtam közre aztán, de amelynek szereplőit nem ismertem". [39] (Reménytelen szerelem. 14. oldal.) Ez a két önvallomás kitűnően rávilágít arra, hogy Komáromi milyen módon alkotta regényeit. Az egyik módszer, hogy kiválogatja kedvenc figuráit és egy történet keretében viszi végig őket az írónak tetsző úton, a másik az, hogy kész történetet kap, ismeretlen szereplők­kel, s ezt kissé átcsiszolja. A kedvenc szereplőit legtöbbször élő figu­rákról mintázza. A „Kiről mintáztam regényalakjaimat" c. cikkében 297

Next

/
Thumbnails
Contents