Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József: Szláv elemek a jiddisben

A német-zsidók lengyelországi letelepülésének egyik sajátos jelensége az, hogy a zsidók ezúttal nem tanulták meg annak az országnak a nyelvét, ahová menekülték, hanem ehelyett a magukkal hozott nyelvet fejlesztették ki önálló nyelvvé. A XVI. század végén ez a nyelv már megszerezte az egyeduralmat a lengyel zsidók között és lassanként az egész közép- és kelet-európai zsidóság köznyelvévé vált. Természetesen ez a nyelv merőben különbözött már attól, amivel a XIV. és XV. század során bevándorolt zsidók Lengyelországba érkeztek. Mind a gettóbeli elszigeteltség, mind az új nyelvterületre való vándorlás következtében, középfelnémet nyelvük egyre több helyi dialektusra szakadt, egyre újabb héber és szláv elemeket szívott fel magába, mivel új települési helyükön most már a zsidó bevándorlók egy perzsa—kaukázusi— bizánci—kazár eredetű szláv nyelven beszélő zsidósággal találták magukat szemben, amelyet ők hosszabb-rövidebb idő után magukba olvasztottak, részben nyelvi sajátosságaikkal együtt. De természetesen, az új környezetben e szubsztrátum közvetítése nélkül is bőven volt alkalma a jiddisnék szláv elemeket magába szívnia. Nagyjából ennyi az, amit a jiddis nyelv keletkezéséről elmondhattunk, a további részletek feltárása még a tudományra vár. II. A szubsztrátum problémája A szubsztrátum problémájáról kissé bővebben kell szólnunk. Nem kétséges ugyanis, hogy a jiddis nyelvet beszélők már a német nyelvű országokban is ki voltak téve szláv befolyásnak, a keletre történt vándorlást megelőzően és attól függetlenül is. Bizonyítják ezt a szláv nyelvterületen kívül keletkezett héber kéziratokban található szláv eredetű glosszák, a jiddis nebex esete (vö. cseh nebohy — boldogtalan, szerencsétlen), szláv hangzású nevek megjelenése (Dobritsl, Regensburg, 1242; Krasna, Spires, 1384). Ezeket az első nyomokat a jiddisen egy, a középkori héber forrásokban leson Knaannak — „Kánaán nyelve, kánaáni'' — nevezett nyelv hagyta. A Türingiai- és a Cséh-erdőtől (vagy másképpen kifejezve, az Erfurt—

Regensburg vonaltól) keletre évezredünk első századaiban létezett egy külön zsidó mellék-művelődési terület, amelyet Knaannak hívtak, s az ezt a nyelvet beszélők állandó kereskedelmi és tudományos kapcsolatot tartottak fenn a Rajna-melléki és távolabbi nyugati zsidó közösségekkel. Knaan lakói nemcsak nyelvileg különböztek más zsidó telepesektől, hanem a rituálékban, imákban, törvénykezési eljárásokban, sőt, úgy látszik, a héber kiejtésében is. Maga a Knaan név a S(c)lavonia-val való asszociációnak köszönheti létrejöttét. Minthogy ugyanis a héber bibliai terminus a nem-zsidó rabszolga megjelölésére eved knaani „kánaáni rabszolga", sok évszázaddal később azt az országot, ahonnan a rabszolgák valamikor legfőképpen jöttek, a képzeletnek egy merész ötletével Knaannak nevezték el [5]. Bizánc az eredőpontja azoknak az első zsidó településeknek, amelyek (nem később, mint a X. században) a Vltava mentén és északabbra, 214