Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Bende Sándor: További vizsgálatok hazai csontoshalak agyvelejének anatómiája és az életmódja közötti összefüggésekről

veszedelme, ihanem azt is, hogy ívása idején csapatokká egyesül és hoszszabb ideig vándorol. A társas együttéléssel kapcsolatosan már hivatkoztunk Karamjan azon kísérleteire, hogy a valvula cerebelli kiirtása után sokkal labilisabbá válnak az időleges kapcsolatok. Az Aspius aspius előagyának a fejlettségével kapcsolatosan hivatkozhatunk Hale (1956) megfigyelésére, aki szerint a halrajokon belüli társas kapcsolatok megvalósulásához feltétlenül szükséges az előagy épsége is, de utalhatunk arra az általános megállapításra is, hogy a halakat vándorlásuk idején szaglóérzékük irányítja. Az Aspius aspius agyveleje és a Salmofélék agy velejének az anatómiája közötti különbséget tehát a társas élettel és az ívási vándorlással magyarázzuk. A Phoxinus phoxinusról Herman Ottó ezt írja: „Ügyes halacska, melynek testalkata emlékeztet a pisztrángra, melynek társa és prédája egyaránt." A Phoxinus phoxinus agyszakaszainak viszonylagos nagysága abban különbözik a Salmo-f a jókétól, hogy a corpus cerebelli je közepes nagyságú és a telencephalon haemisphaerái nagyok. Ezek a különbségek magyarázatot kapnak akkor, ha a cerebellum viszonylagosan kisebb fejlettségével kapcsolatosan hivatkozunk a fajlagos termetre. Tudott dolog, hogy a Phoxinus phoxinus átlagos hosszúsága nem több 10 cm-nél. A telencephalon viszonylagos nagyságával kapcsolatban pedig megemlítjük, hogy a csellék mindig társas életet folytatnak, rajokban vándorolnak. A Leuciscus idusról sajnos nem áll rendelkezésünkre elegendő ökológiai adat, így az életmód és az agyvelő anatómiájának a viszonyát nem értékelhetjük kellő alapossággal. Azonban abból a tényből kiindulva, hogy agyvelejére ugyanazon viszonyok jellemzőek, mint a Salmo irideus, Salmo fario, Aspius aspius és a Phoxinus phoxinus agyvelejére, arra következtethetünk, hogy a Leuciscus idus életmódja bizonyos hasonlóságot mutat az említett halak életmódjával. Erre utal pl. az a körülmény, hogy a Leuciscus idus is a tiszta, hideg vizeket kedveli, s táplálékában a férgek, rovarok mellett előfordulnak kisebb halak is. A vizsgált halak agy velejének negyedik típusát a Barbus Petényi agyveleje mutatja. A Barbus Petényi életmódjában a reophil környezet és a benthos tényezői egyaránt szerepet kapnak. Ez természetesen tükröződik az agyvelő anatómiáján is. A Barbus Petényi a pisztránggal egy víziben él. Szereti a sebes, tiszta patakvizet, a kisebb zuhogókat. Nagyon ügyes úszó, fürgén kap a horog után. Ugyanekkor csapatostól keresi fel, főképpen nappal a korhadékos, vagy éppen dögöt tartó vizeket is. A reophil környezet hatásaképpen a mozgató (corpus cerebelli) és a látó központok (lobus opticus), a benthicus tényezők következtében a szagló központok (nagy, tagolt haemisphaerák, rendkívüh nagyságot mutató tuberculum impar) viszonylagosan nagy fejlettsége alakult ki. Nagyon jellemző, hogy a Barbus Petényi nyúltagyvelején hiányzik a lobus viscero-sensibilis IX—X. Ez arra mutat, hogy tájékozódásában nem játszanak szerepet a nervus glossopharyngeus és a nervus vagus visceralis receptorai, holott fajrokonánál a Barbus barbusnál ezeknek nagy jelentősége van. 282•