Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Történetiség és korszerűség pedagógia-oktatásunkban

vesztik azt, hogy a neveléstörténetnek lényeges és nélkülözhetetlen vonása a filológiai kutatás, az adatgyűjtés, — viszont nem hagyagolhatja el a gyakorlati és elméleti pedagógiai szempontok érvényesítését sem. Egészében a neveléstörténet se nem filológia, se nem „történettudomány", (— általában!) b) 1957 óta a neveléstörténeti tanulmányokat, kiadványokat az adatokban való nagyobb elmélyülés, differenciáltabb értékelésre törekvés jellemzi kétségkívül. Sajnos azonban ezek az önmagukban véve egészséges tendenciák más oldalon fogyatékosságokkal, hibákkal jártak együtt. Sok esetben a teljes adatközlés bizonyos egyoldalú filologizáláshoz vezetett; a szerzők nem dolgozták fel és nem szűrték át, nem tömörítették kellőképpen az anyagot, ami a műveket terjedelmessé és egyszersmind nehezen áttekinthetővé, nehezen érthetővé tette. A szükséges eszmeitörténelmi materialista átgondolás, a tudományos értékelés fogyatékossága azután az értékelés elmosódottságához is vezetett. Nem ritka az értékelés belső ellentmondásossága sem. Emellett e monográfiákban bizonyos szűkreszabottság, szűkkörűség is tapasztalható — a korbaágyazás és a külföldi törekvésekkel, irányzatokkal való kapcsolat szélesebb alapdkon nyugvó, tudományos feltárása is csorbát szenved. Ilyenféle tendenciákra példaképpen az IMRE SÁNDOR-ral és KARÁCSONY SÁNDOR-ral foglalkozó monográfiákat említhetjük meg. („Magyar neveléstörténeti tanulmányok." Bp. 1959. Tankönyvkiadó. 45—123. oldal és 205—247. oldal.) Mindezek a nagy vonásokiban, tendenciaképp jellemzett fogyatékosságok szükségszerűen gátolják a jelzett művek felhasználását a neveléstörténet oktatásában, a marxista aktualizálásban. * ** Az itt jelzett, 1957 óta erősödésben levő, az aktualizálást elhanyagoló tendenciára azért is érdemes felfigyelni, mert a neveléstörténettel szoros kapcsolatban levő művekben - pl. az irodalomtörténetben — is jelentkezik. Példaképp említhetjük Hegedűs Andrásnak („Gárdonyi, a néptanító" című művét. Bp. 1962. Tankönyvkiadó.) Ebben erősen túlteng a lexikális részletezés, az értékelés és az aktualizálás minimális térre zsugorodik össze. Elmarad pl. Gárdonyi gyermekszeretetének, a konzervatív-reakciós kultúrpolitika és pedagógiai szemlélet elleni harcának mai időszerűségére való utalás. Amikor a szerző Gárdonyi babonaellenességéről és ennek vallásos korlátairól szól (132. oldal), nem említi a kérdés mai időszerű vetületét, mely jelentkezik mind az iskoláiban (osztályfőnöki órák egyes beszélgetéseiben például). mind a népművelésben. Ma is akadnak, akik világnézetileg nem kellően tisztázott, szilárd alapról harcolnak a babona ellen —, miközben megfeledkeznek arról, hogy mindenféle vallás tartalmaz babonás elemeket, — viszont hirdeti is minden olyan „babona" elleni harcot, amely nem fér meg hittételeivel, vagy amely sérti érdekeit. * ** Amikor az előzőkben a marxista történetiség és az aktualizálás szükségét és megvalósításának egyes lehetőségeit, néhány metodikai 47