Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: Keszthely elnevezése és kialakulása

maradt az V. század végéig a Balaton vidéke is. 527-ben a longobárdok lettek Dunántúl urai. A longobárdok 568-ig tartó uralmának már jelentős emléked vannak vidékünkön. Keszthely környékének longobárd lelőhelyeit (Fenékpuszta, Keszthely, Dobogó) a régi római út vonalán találjuk [45]. A longoibárd uralom idején is a környék legjelentősebb települése Fenékpuszta, amely az V—IX. században nagyobb megszakítás nélkül állandóan lakott hely volt, ahol az egymást váltó és résziben összeolvadó népelemek bizonyos települési kontinuitást biztosítottak [46]. A fenékpusztai későrómai erődítményt megszállva tartó longobárdok a 2. számú bazilikát kibővítették, oldalhajóiba temetkeztek is. A bazilikában talált sírok temetkezési szokása azonban nem a longobárdokra, hanem a nyugati germán frankókra és alemannokra jellemző. Ennek alapján Sági Károly feltételezi, hogy a longobárdok uralma idején egy nagyobb germán csoport költözött vidékünkre. Ezzel magyarázható, hogy a Keszthely-környék VI. századi leletanyagában sok olyan tárgy van és olyan stílus érvényesül (pl. az ún. második germán állatornamentika), amelynek analógiái a Rajna vidékén bukkantak fel [47]. A VI. század második felében már az avarok a Dunántúl urai. A longobárdok 568-ban szerződésileg átadták nekik a Dunántúlt és Itáliába vonultak. Vidékünk avar fennhatóság alá került. A nyugatról beköltözött germán csoport — frankok vagy alemannok — azonban továbbra is lakóhelyükön maradtak. Fenékpusztán és Keszthely környékén is maradtak vissza germán csoportok. Ezek közül a germán előkelők Fenékpusztán a 2. számú bazilika keleti oldalán temetkeztek. Abból a tényből, hogy az előkelők sírjait az erődfalon belül, ugyanakkor a germán köznép és a továbbélő római lakosság sírjait az erődfalon kívüli területen, a déli erődfal szomszédságában hozta napfényre a kutatás, joggal következtethetünk arra, hogy az előkelőségek nem érezték már magukat biztonságban, azért temetkeztek a városon belül. Az avar foglalástól a magyar honfoglalásig terjedő kornak egyik fontos központja Keszthely és környéke. A múlt század végétől a Lipp Vilmos által feltárt keszthelyi és Keszthely-környéki nagy temetők alapján a hazai és külföldi régészeti szakirodalomban már több mint 70 éve gyakran emlegetett fogalom a Keszthely-kultúra. Hatalmas kiterjedésű temetőket tártak fel Keszthelyen, Felsődobogón, Alsópáhokon, kisebbeket a szomszédos Gyenesdiáson, továbbá Raposkán, Lesencetomajon, Lesenceistvándon és Balatonberényben [48], A Keszthely-kultúra fogalmát az avarokkal kellő tudományos megalapozottsággal Alföldi András kapcsolta össze. A bronzból öntött, griffekkel, állatviadal ábrázolásokkal és indákkal díszített öweretek csoportját Alföldi mint az avarság ázsiai ízlésű hagyatékát határozta meg, míg a VII. századi bizánci pénzekkel biztosan datálható préselt veretes (lemezes) övgarnitúrák leletanyagát a kutrigurok hagyatékának ítélte, és annak ellenére, hogy a bronzöntéses griffes-indás anyagnak ilyen datálása nincs, mindkét csoportot egykorúnak tartotta [49]. De egyre inkább valószínűvé vált, hogy a griffes-indás veretes övű csoporttal mint később beköltözött néphullámmal számolhatunk [50]. Hogy ez az 182