Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

H. Varga Gyula: Gondolatok a magyar igekötők természetéről

Nézzük meg: ha az igekötő alapvetően nem előtagként viselkedik, jellemzők-e rá a képzők tulajdonságai? Berrár Jolán már idézett tanulmányában (1974) a képzők funkcióját a következő szinteken vizsgálja, illetve javasolja vizsgálatukat: 1. morfológiai szinten; 2. szófaji szinten; 3. szintaktikai szinten; 4. szemantikai szinten. (I. m. 123.) A képző morfológiai definícióját Berrár így adja meg: „új morfológiai szóegyedet hoz létre, amelynek saját paradigmája va n." (I. m. 121 - a szerző ritkítása.) A meghatározás sajnos az összetett szavakra is érvényes (a képzőt a többi toldalékfajtától választja el, az összetételi utótagtól nem), így nem alkalmas az igekötőről eldönteni, hogy az előtag-e vagy előképző. Egy különbség kimutatására azonban mégis jó. Minden összetett szó önálló lexéma - önálló paradigmával. Az előtag azonban az utótagnak mint eredetileg önálló szótőnek a saját paradigmáját szerkezetében nem változtatja meg: az alapszó és az összetett szó paradigmája formailag egybeesik. Pl.: város - városok, várost, várossal, várossá stb. nagyváros - nagyvárosok, nagyvárost, nagyvárossal; ill.: pótol - pótolom, pótoltam, pótolni fogom, pótoljam stb. kárpótol - kárpótolom, kárpótoltam, kárpótolni fogom, kárpótoljam. Más a helyzet az igekötős igével. Ennek a ragozási sora két ponton eltér az alapigéétől: 267