Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

N. Lőrincz Julianna: Nyelvi variativitás és alternáció

egy szócsaládhoz tartozó szinonimákat többen szóképzési variánsnak veszik. Erre még visszatérünk a szóvariáns fogalmának tisztázásakor. Ahhoz, hogy a variáció jelenségéről tiszta képet kaphassunk, el kell határolnunk egymástól a különböző variáns jelenségeket, rendszereznünk kell azokat. A variativitást mint szinkrón nyelvi jelenséget kell vizsgálnunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenséget egy bizonyos nyelvállapotban vizsgáljuk, nem zárva ki a variációs sor tagjainak történeti - kontrasztív elemzését. Vizsgálódásainkkal a mai orosz nyelvi normán belül maradunk, egybevetve a mai magyar nyelv egy, az orosz variációhoz közel álló jelenségével, az alternációval. Aszóvariánsokról az első elméleti alapvetés az orosz nyelvészeti szakirodalomban V. V. Vinogradov cikkében jelent meg (1944: 40-41). A szerző megállapítja, hogy a nyelvben vannak fono-morfológiai és etimológiai variánsok. Mindkét variáns közös jellemzője, hogy lexiko-szemantikai jelentésük egységes, egymástól csupán stilisztikai jelentésükben térnek el. A. I. Szmirnyickij (1956) a szóvariánsokat azonos lexikai jelentésű szavak változatainak tekinti. Rámutat arra is, hogy néhány esetben a variánsok a szavaknak csak bizonyos jelentéseiben vannak meg. A variánsokra szerinte a következő kritériumok jellemzők: l)aközös tő (общая корневая часть), 2) lexiko-szemantikai azonosság (лексикосемантическая общность), 3)ahangtani különbségek nem lehetnek olyan mértékűek, hogy lexiko-szemantikai különbségek is létrejöjjenek (звуковые различия не должны выражать лексико-семантических различий). Ez a kritériumsor hasonlít Juhász Józsefnek arra a megállapítására, miszerint aszó alakváltozatai között nem lehet olyan mértékű a különbség, hogy új lexéma keletkezzen. (1966:30, 1980:112) 198