Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

N. Lőrincz Julianna: Nyelvi variativitás és alternáció

книг - Читатели ждут новых книг (1970: 9). A variánsok ilyen szembeállítása azt sugallja, hogy a kontextuális variáns kívül esik a grammatikai rendszeren. Dolgozatom további részében egy orosz igetípus kijelentő mód jelen idejű verbum finitumai variáns alakjainak bemutatásával szeretném szemléltetni a fentebb leírtakat. Példáimat Az orosz beszéd grammatikai helyessége (Грамматическая правильность русской речи 1976) с. normaszótár mintegy 40 igéjéből választottam ki. Ezenkívül a bibliográfiában feltüntetett szótárakat használtam. Közülük a legtöbb segítséget az Ozsegov-féle Az orosz nyelv szótára (Словарь русского языка 1973), Az orosz nyelv gyakorisági szótára (Частотный словарь русского языка 1977), Az orosz nyelv ortoepikai szótára (Орфоэпический словарь русского языка 1985), valamint Az orosz irodalmi nyelv szóhasználatának nehézségei és a normavariánsok (Трудности словоупотребления и варианты норм русского литературного языка 1973) с. munka nyújtotta. Most két alakváltozat-típust szeretnék bemutatni a vizsgált igék köréből: 1. azokat az alakváltozatokat, amelyek között szemantikai egyenértéküségi viszony van, eltérés csak pragmatikai jelentésükben mutatkozik, 2) az ige variációs sorában az oppozíciós párok tagjai között jelentésmegoszlás van. Némely ige esetében ez a jelentésváltozás olyan mértékű, hogy egyes szótárak a poliszémia, mások a homonímia esetébe utalják a variáns igealakokat. Felvetődik a kérdés: vajon, ha a bevezetőben említett kritériumokat tartjuk szem előtt, ezek alakváltozatoknak tekinthetők-e még, határesetet alkotnak, vagy egyértelműen két lexémáról beszélhetünk. Itt most nem teszek kísérletet a kérdés eldöntésére, hiszen ez további kutatásokat igényel, csupán a kérdésfelvetésig jutottam el eddigi vizsgálódásaimban. 209