Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

N. Lőrincz Julianna: Nyelvi variativitás és alternáció

N. LŐRINCZ JULIANNA NYELVI VARIATIVITÁS ÉS ALTERNÁCIÓ A variativitás a lexikográfia egyik alapvető kérdése, a nyelvi evolúció objektív következménye, ugyanakkor azonban a lexikográfia egyik alapvető problémája is. A lexikográfusok sokszor arra kényszerülnek, hogy a variánsok számát csökkentsék. Erre egyrészt a nyelvi norma, a kodifikált nyelv kialakítása, az ingadozások standardizálása, számuk csökkentése, másrészt pedig nagyon sokszor a szótárak terjedelme készteti őket. Ez ellentmond a nyelvfejlődés dialektikus megközelítésének. Mivel azonban nem létezhet olyan nyelvi norma, amelyben az abszolút invariancia megvalósulna, a variativitás kérdése a nyelvi norma egyik alapvető problémája is. A nyelvben egyidejűleg létező variánsok konkurenciája a nyelvfejlődési tendenciák meghatározásában is alapvető kérdés. A nyelvi jelenségek variáns-invariáns korreláció szerinti megközelítése először a Prágai Nyelvészkör fonológiai kutatásaival indult el, majd kiterjesztették a többi nyelvi szint kutatására, és átvették más nyelvészeti iskolák is. A variativitás, variáns terminusokat meglehetősen tágan értelmezik a nyelvészeti szakirodalomban. A nyelvi variánsok, grammatikai variánsok, szóvariánsok, morfémavariánsok értelmezése nem egyértelmű. Például az 197