Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Egyed Ákos: Kossuth Lajos székelyföldi kormánybiztosa, Berzenczey László

Commando elfogadja a magyar kormánytól való függést. Tetteit a követke­zőkkel indokolta: ha nem cselekedett volna így „Erdélyben a reactio befész­kelvén magát", a magyar ügy veszélybe került volna. Annál inkább, mivel Urban ezredes „egy második Jellaschich (!) gyanánt akart föllépni", s mái­számtalan románt, sőt erőszakosan magyarokat is felesküdtetett a császár hűségére. A haderő fenntartása érdekében pénzt s 24 ágyút kért, valamint a Magyarországon levő székely alakulatok hazaküldését is. 5 0 Berzenczey következő fennmaradt jelentésében, október 25-én megismé­telte korábbi kéréseit, és újakat is megfogalmazott. A jelentést futár vitte Kossuthhoz, aki azonban akkor a hadseregnél tartózkodott. Emiatt a futár a Honvédelmi Bizottmánytól vihetett választ Marosvásárhelyre. Ebben arról értesíti Berzenczeyt, hogy a kért pénzt már átküldték Vay kormánybiztoshoz, útnak indult a 12 ágyú is, de fegyvert nem küldhetnek, mert nincs ahonnan. A válasz Kossuth szokásos szavaival zárta a fogalmazványt író (bizonyosan Pálffy János): 5 1 „Ön hazafiságától és erélyességétől megvárja az Országos Honvédelmi Bizottmány, hogy valamint eddig, úgy ezután is elkövetne min­dent, hogy a lázadók megfékezésével Erdélyben a nyugalmat és törvényes rendet helyreállítsa." 5 2 Kossuth a táborból való visszaérkezés után Berzenczey beszámolóiból tá­jékozódott a székelyföldi helyzetről, amelyről akkor nem tudhatta, hogy kedvezőtlen fordulat következett be. Kezdeti sikerek után ugyanis a széke­lyek vereséget szenvedtek a jobban felszerelt, ágyúval rendelkező, jobban vezetett császáriaktól. A székely tábor felbomlott,, a császári csapatok és román népfelkelők megszállták Marosszéket és Udvarhelyszéket, Csíkot pedig Dorsner ezredes semlegesítette. Neki, valamint Beczman ezredesnek nem kis szerepe volt a székely katonaság szétszéledésében. Egyedül Három­szék védte meg magát az odamenekült székely tábor maradványaival, köztük a Berzenczey-féle Kossuth-lovasok támogatásával. 5 3 Csak itt bontakozott ki az önszerveződésből és székely tehetségből az az erő és lendület, amelyre Kossuthék már 1848 márciusában számítottak. 5 4 Visszatérve Agyagfalvához: a 25 000-30 000 fős katonai erő akkor hullt szét, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. November 17-én Urban csapatai elfoglalták Kolozsvárt, s hamarosan kiszorult a magyar haderő ­Háromszék kivételével - egész Erdélyből. A magyar nemzetőrségeket le­fegyverezték, több ezer polgári személy esett áldozatul a császáriaktól támo­gatott román népfelkelésnek. 5 5 Mi okozta a székely tábor széthullását? A székelység 1848 végén sem talált igazi önmagára, nem volt képes sem az elvárásoknak, sem az önmaga állította mércének maradéktalanul megfe­lelni; ehhez kétségkívül hozzájárult a székely kérdések megoldatlansága. Sem a székely hatőrség megszüntetését - ez volt a székelyek legtöbbet han­31

Next

/
Thumbnails
Contents