Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Pap József: Kossuth Lajos korai publicisztikája, az Országgyűlési Tudósítások

következő szavakkal méltatta emlékbeszédében Kossuthot: „Ugyanaz alkalommal nyilvánítani kötelességünk a Tefkintejtes RR köszönetét azon érdemes férfiúnak is, (e meg nem érdemlett czim kíséretében sziveskedék Elnök ur e lapok szerkesztője nevét említeni,) ki nem tekintve az ádász irigység s bosszúálló hatalom ellene szegzett, nyilait, hazánknak ama közóhajtását, a nyilvánosságot férfias állandósággal lehetségig terjesztvén, az előítéleteken olly ösvényt tört, mellyet a haladó idő kettőztetett sebességgel fog tágítani, de az önkényes hatalom már többé elzárni nem képes. És ez törekedésinek legszebb jutalma"

1

6 A szerkesztő nem csak a rendek, hanem a kormány figyelmét is kivívta, hiszen a titkosrendőri jelentés is úgy emlékezett meg róla, mint a kormány legnagyobb ellenségeinek egyike.

7

7 Komoly elismerés ez egy néhány éve szinte teljesen ismeretlen vidéki „fiatalember" számára. Kossuth ebben, az utolsó tényleges ülésről beszámoló tudósításában a következőképpen fejezte be munkáját: „És íme zárvák az ország teremének ajtai, s az ország szava az országban - elnémult. Leléptem én is a helyről, mellynek 41 hónapok alatt megkóstolgattam rózsáját, megizzadtam vas pályáját. Név, ismeret s pártfogás nélkül jöttem Pozsonyba, porszemként elveszve a föveny tengerében, én olly semmi annyi jelesek között: nem hozva semmit egyebet magammal, mint tiszta honszeretetet, erős akaratot, s meleg érzetet a tennivalók szüksége felől. Így nyújtottam ki reszkető kezemet egy kis gyenge pislogó mécset gyújtani, melly a távolság titkainak homályán keresztül egy-két jóbarátimnak egy-két szikra világot nyújtana. De annyi nemes barátságra, annyi gyámolító szívességre, annyi kegyes bizodalomra találtam váratlanul, reménytelenül, hogy a pislogó mécs egy kis szövétneké változék. Köszönet érette, meleg forró köszönet. Én igen is érzem hibáimat, fogyatkozásimat, gyakran ütöttem véresre homlokom, a töretlen ösvény göröngyein bukdácsolva, de hazám szent nevére esküszöm, lelkemet ekétes harczból tisztán hoztam ki. E kijelentéssel önmagamban az. embernek tartozom; s csak az az. egy szomorít, csak az volna képes a sors ellen zugolódásra indítani, hogy minek adott ily erős akaratot keblembe jót tenni a hazának, az emberiségnek, ha kört, tehetséget, erőt hozzá nem adott. Azonban a kör nem tőlünk függ; de tőlünk abban mindent tenni, amit tehetünk. Erre esküszöm én, és ezen esküben legyenek búcsú szavaim. De nem, én nem búcsúzom. Személyemben nem, mert legyen szabad reménlenem, hogy ügyvédi pályámon, mellyet többé nem Zemplénben, hanem Pesten, az ország főt örvényszékei előtt folytatandok, találkozni fogok egy részével azon bizodalomnak, 7

6 KLÖM V. 685. 7

7 Barta 35. 1 105