Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Orosz István: Megjegyzések a Kossuth historiográfiához

példája ennek Kosáry Domokos „Kossuth Lajos a reformkorban" c. könyve. Kosáry Szekfü tanítványa volt, mégis az általa rajzolt kép Kossuth reformkori működéséről sokkal árnyaltabb annál, ami a Három nemzedékben, vagy a Hóman-Szekfü-féle Magyar történetben olvasható. Nemcsak a sérelmi politikát folytató Kossuth bontakozik ki ábrázolásából, de a reformkori kisnemesség új politikai szerepfelfogása, a társadalmi átalakulás iránti elkötelezettsége is. Az új generáció erősen társadalomtörténeti érdeklődésű volt, s a társadalmi változásokért elkötelezett Kossuth iránt jóval megértőbbnek mutatkozott az elődöknél. Új fordulat következett be 1948-50 táján, amikor a magyar történetírásban nemcsak megjelent, de hegemón helyzetbe is került a marxista felfogás. A régi (akár idős, akár fiatal) történetírók kikerültek az Akadémiáról, az újak az osztályharcot a tudomány területén (is) vívták. Megsemmisítő bírálatban részesítették, pl. Eckhart Ferenc 48-ról írott könyvét, vagy a Szabó István szerkesztette köteteit Debrecenről, a szabadságharc fővárosáról. Rövidesen megszületett az új szemléletű Kossuth életrajz Lukács Lajos-Mérei GyulaSpira György tollából. Ugyanebben az évben, Kossuth Lajos születésének évfordulóján kétkötetes emlékkönyv jelent meg a tanulmányok furcsa egyvelegével. Ebben jelent meg Szekfű Gyula történetírói hattyúdala az öreg Kossuthról, gazdag forrásanyag alapján, s jóval toleránsabb és megértőbb szellemben, mint a Három nemzedékben, igaz nem Kossuth politikája, hanem személye iránt. Voltak a kötetben adatgazdag műhelymunkák, mint a Sinkovics Istváné, a Kosáry Domokosé vagy az I. Tóth Zoltáné, s olyanok is, amelyek az aktuális osztályharc történeti igazolására születtek, mint az Andics Erzsébeté. Ebben és az 1948-ban megjelent Forradalom és szabadságharc 1848-49. c. kötetben érhető tetten az új marxista történetírás Kossuth képe, amely furcsa egyvelege Szabó Ervin már idézett munkájának és Révai József emigrációban született írásainak, de sajátos módon nem független a konzervatívok és Szekfű Kossuth képétől sem, csak éppen fordítva: azért dicséri Kossuthot - ugyanolyan leegyszerűsítő módon - amiért a konzervatív felfogás bírálta. Kossuth nem a rendi politika folytatója (Révai ezért kritizálta Szabó Ervint), de nem is forradalmár hős, mert nem tudta - úgymond - osztálykorlátait levetkőzni. 1848-49-ben Kossuth egy polgári forradalom vezetője, de nemesi korlátokkal s ezért soha nem lehetett magyar forradalom Robespierre-je. Jellegzetes terméke e - később másokat is „megtermékenyítő" - felfogásnak Mód Aladár terjedelmes tanulmánya, amely még címében is utalt Szabó Ervin könyvére (Pártharcok és a kormány politikája 1848^19-ben). Kossuth addig volt haladó politikus, míg a nálánál radikálisabb baloldallal szövetkezett, ennek a szövetségnek a felbomlása a szabadságharc bukásához vezetett. Még éveken át érvényesült az a szemlélet (egyeseknél talán ma is), hogy Kossuthot balról kell bírálni, s a mérce, ami14