Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Pap József: Kossuth Lajos korai publicisztikája, az Országgyűlési Tudósítások

ben, melyben Kossuthra és Oroszra, mint két, politikai irányuk és egyéb magatartásuk miatt hírhedt egyénre hívták fel a megkeresettek figyelmét. 5 0 Kőnyomatú sajtó ügye, kísérlet a szerkesztők megnyerésére A Tudósítások elkészítésének és terjesztésének megszervezése komoly feladatot jelentett. Ezért volt számára oly fontos Orosz József megnyerése, így már abban az esetben is tudósíthattak, ha egyszerre két helyen folytak a tanácskozások. Olvasóival örömmel tudatta a hírt: „Ezt gondolom nevelni fogja tudósításaim becsét, mind belő értékére nézve, mind azért, mivel két ember többet győz. egynél." 5 I Orosz ekkor már nagy tapasztalatokkal rendel­kezett, könyvet írt az előző országgyűlésről 5 2 és gróf Széchenyi Istvánról valamint a Századunk című lapot is szerkesztette. 5' Orosz társulásának az oka éppen egy hasonló terv volt, a jelen országgyűlésről is könyvet akart írni és ehhez kellettek számára a megfelelő információk. A tervbe Kossuth is betársult, ennek a munkának lett volna eredetileg az előszava a ,A magyar fő rendek 1833-ban" c. kéziratban maradt Kossuth munka. 5 4 Az Orosszal tör­tént szakítással a könyv lekerült a napirendről. Orosz egyébként 1835-ben Lipcsében, „Terra incognita, Notizen über Ungarn'' címmel adott ki az or­szággyűléssel laza kapcsolatban álló munkát. 5: 1 Kossuth valószínűleg nem mondott le véglegesen erről a tervről, erre bizonyíték, a kéziratban fennma­radt vallásszabadság ügyében írt munkája. 5 6 Az a sajtó alatt lévő, a vallás­ügyi vitákról írott, a tervezett „Országgyűlési gyűjtemények" részét képező munka pedig, melyről 1835. szeptember 13-án tett közzé előfizetői felhívást, napjainkig nem került elő. 5 7 Érdekes adalékot szolgáltat ehhez a kérdéshez a Kossuth-per iratanyaga, Kossuth vallomásában megemlíti, hogy az ország­gyűlés után a Bécsben tartózkodó Szemere Bertalan levelet írt neki, Wesse­lényinek és Deáknak, hogy készítsenek el egy külföldnek szánt munkát. 5 0 Kosáry: Sajtótörténet 386.; Viszota 1927. 102-104., 105.; Szabad György: Kos­suth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében. Budapest, 1977.27. M Kossuth szerkesztői körlevele előfizetőihez. In: KLÖM VI. 362-363.; Ferenczy 7. Orosz József: Ungars gesetzgebender Körper auf dem Reichstage zu Pressburg im Jahre 1830. Lipcse, 1831. 5 3 Barta 203.; Szinnyei IX. 1397-1398. 5 4 Barta 204.; Kossuth Lajos: A magyar fő rendek 1833-ban. In: KLÖM VI. 368­397. 5 5 KLÖM VI. 366. Kossuth Lajos: A Vallás-szabadság az 1833-ki országgyűlésen. In: KLÖM VI. 397-401. 5 7 KLÖM VI. 456-457. 100

Next

/
Thumbnails
Contents