Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Oktatástechnológia. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 26)

UDVARDI-LAKOS ENDRE: Lifelong-learning, modul, kompetencia (tézisek és magyarázatok)

- időben és térben átjárhatóságot biztosít különböző képző intézmények között. Egy szakképesítés vagy diploma megszerzéséhez az előírásoknak megfelelő módon elvégzett, lezárt és dokumentált modulok meghatározott együttese szükséges - a végeredmény szempontjából közömbös, hogy valaki ezeket egy vagy több különböző intézményben szerezte meg. - segítséget nyújthat a kétciklusú felsőoktatás új rendszerének kialakításához. Ugyanis, egy BSc-szint elérése többféle, különböző modulokból lehetséges. Ezen belül bizonyos modulok bizonyára a munkaerő-piaci kimenetben lesznek hasznosíthatóak, bizonyos más modulok viszont az MSc fokozatba való átlépés előfeltételei lehetnek. így a hallgatók „szabad" modulválasztása eleve meghatározhatja, hogy később melyik irányban van továbblépési lehetőségük, illetve később a választott iránynak megfelelően, milyen modulokat kell pótlólag felvenniük. (Természetesen lehetnek olyan modulok is, amelyek bármelyik irányban hasznosíthatóak.) A moduláris gondolkodásmód egy sokkal árnyaltabb kimeneti-átszámítási rendszer kialakítását teszi lehetővé, mintha valami „egységes", „egy tömbből faragott" BSc-képesítést határoznánk meg. - a nyitott képzési formákat, - különösen az egyre nagyobb jelentőséggel és képzési volumenben jelentkező felnőttoktatást - új megvilágításba helyezi, és újragondolandóvá teszi a tanuló, illetve a hallgató fogalmát. Egy „hagyományos" képzési formában pontosan meghatározható, hogy ha valaki tanuló vagy hallgató egy intézményben, akkor hány féléves képzési keretek között hányadik éves, és ennek megfelelően milyen órarendi eloszlásban, éppen milyen tárgyakat kell tanulnia. A moduláris rendszer viszont lehetővé teszi, hogy valaki egy félévben - bármilyen, egyéni meggondolásból (pl. munkahelyi leterheltség miatt) csak néhány, esetleg csak egyetlen modult vegyen fel. Ráadásul, ezek a modulok (bizonyos, előre megtervezett szigorítások mellett), több féléves-éves kihagyással, „szakaszolgatva" is megszerezhetők. Ilyen helyzetben (főleg a „kihagyott" félévekben, tanévekben) nehéz lenne folyamatos tanulói-hallgatói státuszról beszélni. Nyilvánvaló, hogy ilyen „részleges" vagy „kihagyásos" tanulási lehetőségek mellett már felborul minden korábbi, „normális", teljes értékű tanulókat feltételező nyilvántartási és számítási rendszer. Át kell állni a modulonkénti gondolkodásra: a tanulók/hallgatók nyilvántartásában, a statisztikában, - a képzési normatívák, támogatások számításában, - a tanulmányi szabadság, a tandíj, a diákhitel összegének megítélésében, - és mindez újabb nehézségeket, újfajta szervezési módszerek alkalmazását, szükségességét jelenti az órarend-készítésben, a hallgatói létszámtervezésben stb. A fentiekben vázolt szemlélet és gyakorlat igénye mindenekelőtt & felnőttoktatásban jelentkezik. Ezért talán a jogi szabályozásnak is itt kellene váltania mielőbb, vagyis modulonként (és nem hallgatónként) kellene meghatároznia a normatív támogatásokat, s egyáltalán a modularitást mint alapkövetelményt és szervezési alapelvet megfogalmaznia. 87