Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Kemény Gábor: A Magyar Televízió hírműsorainak nyelvi, stilisztikai sajátosságai

ráivaF [= alakjaival, szereplőivel, képviselőivel]. Ebben a másik műsorvezetői fejtegetésben viszont nem számít stílustalannak a figurák említése, mert a belgrádi tüntetők talán valóban csak figurák (sakk- vagy bábfigurák) voltak az őket mozgató politikai erők kezében: „A tüntetők, a »vízágyúforradalom« névtelen figurái kijelentették, ..." Hogy mit jelentettek ki, az ma már érdektelen, de a pejoratív mellékzönge ettől függetlenül is nyilvánvaló. Idegen szóból nagyjából ugyanannyi volt a hírműsorokban, mint más tévéadásokban (de inkább kevesebb, mint több). A régebbi példák közül kiemelkedik divatszerű gyakoriságával az akkreditív főnév. A nyilatkozó szakértők aggálytalanul ismételgették, az emberek nagy része pedig feltehetőleg nem értette (de annyi mást sem ért!). Az egyik riporter dicséretet érdemel, mert egy ízben megpróbálta tájékoztatni nézőit az idegen szakszó jelentéséről, méghozzá anélkül, hogy riportalanyát megakasztotta volna: „Az akkreditív, a hitelkonstrukció nem fog megnyílni." Az Idegen szavak és kifejezések szótára így határozza meg az akkreditív főnév értelmét: „pénzhitel/áruhitel felvételére jogosító, bankhoz/vállalathoz intézett írásbeli okmány, bankközi hitellevél; meghitelező levél"

2

9. Pontos és rövid magyar megfelelője nem lévén, tűrnünk kell az idegen szót, de első kimondása után illett volna megmagyarázni, mit is jelent valójában. Egy másik interjúban ugyanez a riporter rá is kérdezett a nyilatkozó politikus egyik homályos értelmű idegen szavára: „Ebben a politikai szituációban már pragmatikus szempontok is szerepet kell, hogy játsszanak." A riportalanyból ily módon előcsalogatott magyar jelző, az ellátási azután világossá tette, mit kell értenünk a pragmatikus szempontokon. Amikor viszont ugyanebben a riportban a pozitív diszkrimináció került szóba, a riporter már se kiegészítéssel, se rákérdezéssel nem sietett a fogalmat esetleg nem ismerő nézők segítségére. Az újabb gyűjtésben is találhatunk jó példákat az idegen szónak a magyar megfelelővel való együttes említésére és ezáltal való diszkrét megmagyarázására. Ez persze redundancia, de szükséges redundancia, mert elvileg egyetlen nézőt sem lenne szabad kirekeszteni az információ befogadásának lehetőségéből. Figyelemre méltó, hogy ezek a példák nem az interjúkészítőtől vagy a műsorvezetőtől, hanem magától a nyilatkozótól valók: „a multinacionális cégek igényelnek bizonyos végzettségeket, erre a hallgatók magukat gyorsan át tudják képezni, tehát konvertibilis, átváltható a diploma"; „..., és ezáltal átláthatóságuk, a felhasználhatóság, a transzparencia is javuljon" (igaz, hogy az utóbbi idézetben az idegen szó „értelmezi" a magyart!). Némelyik idegen szó a közéleti nyelvhasználatban, ill. az azt tükröző sajtónyelvben kezd elkülönülni a neki korábban teljességgel megfelelő ma2

9 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai K., Bp. 2002. 16. 94