Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Wacha Imre: Beszéd és nyelvi helyesség a rádióban

tonságosan és értelmesen: értőn-értetve felolvasni.

6 Gyakran még ők is kínlódtak a túl tömör mondatszerkezetű hírek, szakszövegek megszólaltatásával. (Következésképpen még az ő szövegmondásuk is gyakran „steril", biztonsági felolvasás lett: egyenletes beszédirammal, szűk hangterjedelemmel, nagyjából egyenlő erejű hangsúlyokkal, nem a lényeget kiemelő hangsúlyozással.) Az ilyen szövegek jó tolmácsolása - különösen a nyolcvanas évek elején - nagy gondot jelentett a beszédtechnikailag képzetlen szerzőknek: nem tudták értve-értetőn: logikus hangsúlyozással, hanglejtéssel megszólaltatni a saját maguk által írt szöveget - legfeljebb csak „hangosítani": szóról szóra, mondatról mondatra araszolgatva, agyonhangsúlyozva felolvasni. Ezért gyakran előfordult, hogy a hírszerkesztők saját szövegüket, melyet az Esti krónika első kiadásában még maguk olvastak fel, a második kiadásában már bemondókkal szólaltatták meg. A hetvenes évek közepétől - éppen az elmondottak felismerése miatt - a rádiós szövegek stílusa kezdett egyre kommunikatívabbá, mondhatóbbá válni.

7 A szövegmondatok szerkezete egyre inkább közeledett az élőszószerű szerkesztésmód felé: a túl tömör, bonyolult szószerkezeteket tartalmazó egyszerű bővített mondatok helyét mind nagyobb mértékben átvették az ún. szukcesszív mondatok. Ezek olykor grammatikailag bonyolultabbnak tűntek, hiszen többszörösen - de nem sokszorosan - összetett mondatok voltak, mégis könnyebben lehetett megszólaltatni őket, mert hozzátoldó szerkesztésmódjuk következtében nem kellett a feszített - alászerkesztett - bonyolult szószerkezeteket nagy dallamívekkel összefogva hangosítani. Ugyanakkor kommunikatívabbakká is váltak az ilyen módon megfogalmazott szövegek, hiszen a hallgatót nem kényszerítették fokozott figyelemre. Hozzátoldó szerkesztésmódjuk következtében kisebb nyelvi-logikai-grammatikai egységekben sorolták, sorakoztatták egymás után az információkat. Mindez nagyjából még ma is érvényes az információs műsorok - így a híradások, krónikák, híradók - nagy részére. Ezek még ma is „felolvasó" és előre megszerkesztett adások mind a rádiókban, mind a televíziókban. A televíziókban a nem felolvasásos (hanem spontán beszédes) adások jelentős része nem egyenes adás, felvételről sugározzák. A „beszélő rádióvá" való (át)alakulás másik formája az volt, hogy - az előre megírt, majd felolvasott szövegű adások mellett - mind több olyan műsor hangzott el, melynek gondolatait már nem előre, nem íróasztalnál fogalmazták meg, hanem „mikrofonnál írták": egyre több lett a riportműsor, és 6 Vő.: Derne László: Grammatikai képlet és akusztikai képlet kapcsolatához. Magyar Fonetikai Füzetek (MFF.) 3. 1978,7-13. 7 Vö. Wacha Imre: A rádióhírek kommunikativitása (A rádióhírek megfogalmazásáról és mondhatóságáról). Nyr. 113. 1989. 412-25; uő.: A rádióhírek szövegformája és megszólaltatási gondjai (A rádióhírek megfogalmazásáról és mondhatóságáról). Nyr. 114. 1990. 129-42. 64