Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Wacha Imre: Beszéd és nyelvi helyesség a rádióban

sebbre-rövidebbre kurtította a szöveget. Mindennek eredményeként általában célszerűbben megszerkesztett, logikailag rendezett és nyelvileg is pontosabban, igényesebben megfogalmazott szöveg került adásba. (Azért még így is találtak elég sok kifogásolni valót - pl. zsargonelemeket, felesleges idegen szavakat stb. - a nyelvi pontosság és nyelvi helyesség védelmezői, annak ellenére, hogy a beszéden olykor alig-alig lehetett észrevenni, hogy a megnyilatkozó esetleg iskolázatlan, sőt analfabéta volt.) Ebben az időszakban viszonylag kevés volt az ún. „egyenes adás", az „élő", tehát az olyan helyszíni riport, tudósítás, mely az események lezajlásával egyidejűleg került sugárzásra. Főleg a sporteseményekről (labdarúgó mérkőzésekről) vagy a nagyobb politikai rendezvényekről (pl. pártkongreszszusokról) hallhattunk közvetítést „élőben". Nagyjából ugyanez volt a helyzet a televíziózásban is. A 70-es évek közepétől, a 80-as évek elejétől (a televíziózásban kb. a 90es évektől) megváltoztak és egyre nagyobb mértékben változtak meg a rádiózási (és televíziózási) szokások. A „felolvasó rádió" egyre inkább „beszélő rádióvá" alakult át - kétféleképpen is. Kezdetben az előre, írásban megfogalmazott szövegeket (pl. híreket, tudósításokat, szakelőadásokat) már nemcsak hivatásos és tanult beszélők szólaltatták meg, hanem mind gyakrabban a szerzők: a rádiós hírszerkesztők, a rádiós újságírók, kommentátorok; még későbben a szakírók is saját maguk olvasták be írásaikat. Ennek egyik eredménye az lett, hogy az évek során megváltozott a rádiós információs szövegeknek a stílusa, elsősorban mondatszerkesztése, de hangzása is.

4 Korábban ugyanis az informatív rádiós közlések szövegét, mondat- és szövegszerkezetét az írottság, a tömörségre törekvő írott nyelvi stílus jellemezte. A szövegmondatok többségét az olyan túlságosan is tömör, grammatikailag egyszerű bővített mondatok adták, amelyekben sok volt az ún. balra bővített, azaz több alá- és mellérendelt, „alászerkesztett" tagból álló szószerkezet.' (Az ilyen mondat gyakran volt „grammatikailag" egyszerű bővített mondat.) Az ilyen „szimultán szerkezetű" mondatokból álló szöveget kezdetben csak a hivatásos beszélők (bemondók, előadóművészek) tudták biz4 Vö.: A rádióbemondó beszéde című kötet (MRT TK, Bp., 1973) tanulmányaival és a Magyar Rádió Rt. nyelvi bizottságának jelentéseivel. 5 Vö. Derne László: Kinek is fogalmazunk? Tiszatáj, 1971, 856-62; Deme László: A bemondói munka mondatfonetikai kérdéseiről. In: A rádióbemondó beszéde, MRT TK 1973, 71-101; Deme László: A szövegalkotás szerkezeti-szerkesztési kérdései. In: Szónokok, előadók kézikönyve, Kossuth Könyvkiadó, 1974. 116-51; Deme László: A rádióban elhangzó beszédről. MRT TK Tanulmányok VIII. 4. 1976.; Deme László: A rádióhírek szövegezése és elmondása. MRT TK Tanulmányok X. 1978, 1. sz. 1-68; Deme László: A rádióhírek szövegalkata és hangzásformája. RTVSzle II. 1978, 48-55; Deme LászlóCserés Miklós: A rádióban elhangzó beszédről [1976], In: A hatékony rádiózásért - A Rádió nyelvi bizottságának elemzéseiből (1976-1991). Kiadja a Magyar Rádió nyelvi bizottsága, 1993, 13-50. 63