Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Pólya Tamás: A szándéktulajdonítás elméletéről

Az előbbi beszélgetéstöredék második megnyilatkozását megváltoztatva kapjuk a következőt: A: Elkérhetem a könyvet? B: Szeretem Borges verseit. Már egy ilyen esetben sem volna olyan könnyű dolga az értelmezőnek, mint az elsőben, mert jóllehet B megnyilatkozása feltehetően kötődik a szóban forgó könyvhöz (tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy egy Borgesverseskötetről van szó), a megnyilatkozás átírása a kérésre szokásosan következő diszkurzív lépések valamelyikére és az ahhoz kapcsolódó motivációs mintázatra már csak nagyobb ugrásokat, nagyobb erőfeszítést és több találgatást megkívánva "lehetséges, mint az első esetben: elutasításra vagy inkább beleegyezésre adna okot, ha valaki kedvelné az adott kötet szerzőjének munkáit? Ez - sok minden egyéb mellett, de tekintsünk megint egy egyszerű esetet - az illető ama hajlamától függhet, hogy inkább szeret híveket szerezni kedvenc szerzőinek (s ekkor beleegyezésről, sőt bátorításról lenne szó), vagy féltve őrzi könyveit, különösen azokat, amelyeket nagyon kedvel (s ez esetben implikált elutasításként értenénk szavait). Ennél keservesebb helyzetbe is kerülhet az értelmező. Ha a fenti kérést a B: Szeretem a rozscipót. megnyilatkozás követi, akkor az e mögött rejlő elsődleges indokot egy koherens és racionális beszélőt tételező értelmezés aligha, vagy csak egy különösen csavaros következtetési láncon végighaladva, tudja beazonosítani. Az akár ilyen példák kezelését is lehetővé tevő elmélet kidolgozására törekedett Davidson az ún. radikális értelmezés vizsgálatakor - amelynek során az értelmező egy számára idegen nyelvet használó beszélő szavait értelmezi -, s ezirányü fejtegetéseinek szeretnék itt az egyazon nyelvvel rendelkező kommunikátorok között fellépő értelmezéseket illetően érvényt szerezni. Úgy vélem, hogy ez utóbbi esetre is áll az a davidsoni tézis, amely szerint az értelmező a beszélő megnyilatkozásának jelentése és a beszélő vélekedései között ingázva értelmez, azaz a beszélő értelmezésekor neki vélekedéseket és a szavainak jelentést egyszerre tulajdonít. Davidson rámutat, hogy a vélekedések tulajdonítása - mutatis mutandis, általában véve a motivációs mintázatra történő újraírás - egészleges, holisztikus eljárás, s hogy ennek következtében a tulajdonított vélekedések adott halmazának - értsd: az értelmező által a beszélő elméjében feltételezett motivációs mintázatnak az - érvényessége mindig kétségbe vonható tulajdonított vélekedéseknek egy másik halmazára - azaz egy másik, szintén hipotetikus motivációs mintázatra - támaszkodva. „Az afelől való elbizonytalanodás, hogy egy a másik által mondott szófüzért nem szinonimikus mondatok egyikére vagy másikára fordítsam, nem feltétlenül információhiányt tükröz: egyszerűen arról van szó, hogy egy bi25