Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Pólya Tamás: A szándéktulajdonítás elméletéről

4. Szándéktulajdonítás, értelmezés és a jóindulat elve Sem a kommunikatív, sem pedig a nyelvi helyzetekben történő racionalizálás nem olyan kézenfekvő és önműködő eljárás, mint ahogyan azt első pillantásra talán képzelnénk. A cselekvő szándékainak megállapítása ugyanis szinte mindig "visszafelé haladva" történik: az értelmezőnek a cselekedetből (vagy megnyilatkozásból) kiindulva kell felfejtenie a háttérben ható motivációkat-azaz induktív következtetési eljárást kell alkalmaznia. Bizonyos esetekben ez nem jelent problémát. Mennél hétköznapibb, mennél bevettebb cselekvés (megnyilatkozás) értelmezése a feladata, annál könnyebb felfejtenie a cselekvő (beszélő) szándékait. Ha látjuk, hogy ágensünk ebédidő tájékán besétál egy étterembe, cselekvését gondolkodás nélkül egy olyan, éhes ember cselekedeteként értelmezzük, aki az éttermet - elsősorban, mert akadhatnak további indokai is - táplálkozás céljából keresi fel. Hasonlóképpen, az alábbi szituációban sem okozna gondot a második megnyilatkozás értelmezése: A: Elkérhetem ezt a könyvet? B: Hát, megvan a könyvtárban is... Mégpedig azért, mert az udvarias magyar köznyelv használata során igen erős elvárás, hogy egy kérésre érdemben, azaz beleegyezéssel, elutasítással, esetleg a kérés okát firtatva (stb.) reagáljon a beszélő, s a szóba jöhető nem túlságosan sok bevett választípus közül az 'elutasítás' diszkurzív lépés és az ehhez kapcsolható motivációs mintázat az, amelyikre B megnyilatkozását egy átlagosan felkészült magyar értelmező kis gondolati erőfeszítéssel, kevés lépésben át tudja írni. Induktív ez a következtetési sor is, de nem megterhelően bonyolult. A sikeres értelmezéshez ugyanakkor elengedhetetlen a davidson-i jóindulat elvének (principle of charity) a használata. Az értelmező ugyanis nem vaktában tesz induktív következtetési lépéseket, hanem arra alapozza haladását, hogy a cselekvő racionálisan és koherens gondolkodással jutott az értelmezés tárgyát képező gyakorlati következtetésie, az adott cselekvésre. A davidsoni ortodoxiától eltérve megjegyezhetjük, hogy az értelmezés egy ismerős, a másiknak tulajdonított irracionális észjárás feltételezésére is támaszkodhat - például egy adott ágens kiilöncségének, bogarasságának, netán mentális deficitjeinek ismerete éppoly megvilágító erejű lehet szavai érteimezére nézve, mint azt tudni egy másikról, hogy a logikailag hibátlan beszéd és gondolkodás jeles müvelője. Álljon itt két példa annak alátámasztásául, hogy a kommunikálók valóban - a davidsoni értelemben - jóindulatúan értelmeznek, s hogy milyen könnyen értelmetlennek vélik a másik megnyilatkozását, ha a bevett feltételezések nem elegendőek egy elfogadhatónak tűnő következtetési sor létrehozásához. 24