Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Földes Anna: Műhelymunka az újságíró-oktatásban

megtanulhatók, de hogy a gyakorlatban a sok közül melyik napi bosszúságunk válik be glosszatémának, az csak tucatnyi elvetélt vagy eltévesztett glosszakísérlet kudarcát elemezve derül ki. A glossza persze az a különös műfaj, amelynek témáját, tárgyát a hallgatónak majdnem minden esetben saját magának kell megválasztania. Más műfajoknál viszont többnyire a tanár határozza meg a feladatot. Tapasztalataim szerint azonban itt is célszerű bizonyos szabadságot biztosítani a leendő hírlapíróknak. Tehát elegendő azt megjelölni, hogy készítsenek, mondjuk, egy. az egészségügy valamilyen aktuális problémájához kapcsolódó, azt taglaló interjút. De ezen belül ki-ki maga választja meg, hogy orvossal, nővérrel, kórházigazgatóval vagy az elfekvőben senyvedő beteggel óhajt-e beszélgetni. Hasonló módon szabhat meg a tanár egy-egy közérdekű hívó szót, amikor óra végén előrebocsátja, hogy a következő hét riporttémája például a munkanélküliség. A diák azután eldönti, hogy a munkaközvetítőbe vagy egy munkanélküli romacsaládhoz fog ellátogatni, csődbe ment vállalatnál vagy álláshirdetésre jelentkezők egy csoportjánál érdeklődik. Elvben elképzelhető lenne, hogy egy teljes tanulócsoport egy időben azonos személlyel készítene interjút, és az órán azt vizsgálnánk, kinek a kérdései a legjobbak, ki csikarta ki a kérdezettből a legeredetibb válaszokat. Ez azonban a gyakorlatban az interjúalany iránt tapintatlanságnak tűnne, kifárasztaná, untatná, és nem is kecsegtetne látványos eredménnyel. Éppen ezért inkább egy valóságos személlyel folytatandó képzelt beszélgetéshez érdemes, a lehetséges kérdéseket megtervezve közösen körüljárni a témát. Sokszor tíz perc elegendő arra, hogy a hallgatók papírra vessék, mit kérdeznének a kiválasztott, a valóságban többnyire számukra megközelíthetetlen interjúalanytól. A felolvasás módszere ilyenkor gyermekkorunk „ország-város" társasjátékára emlékeztethet: mindig az olvassa fel kérdését, aki még el nem hangzott ötlettel jelentkezik. Tapasztalataim szerint a hallgatók egy része szívesen szerepel az órán, más része viszont ódzkodik házi feladatának, írásának felolvasásától. Márpedig a majdnem kizárólag írásbeli vizsgákhoz, tesztekkel történő megmérettetéshez szokott újságírójelölteknek is meg kell tanulniuk szerepelni. A felkészülés idején senki sem sejtheti, nem vezet-e az útja már a pálya kezdetén vagy évekkel később a médiához. Nem fogja-e induló nyomtatott sajtos karrierjét rádiós tevékenységre cserélni. De nem csak erről van szó. Minden újságíró tudja, hogy a nyomtatott sajtóban dolgozó pályatársak számára is elengedhetetlen, hogy tudjanak, merjenek szűkebb és tágabb szakmai nyilvánosság előtt (pl. sajtótájékoztatókon) megjelenni, szólni, felszólalni. A megméretés persze a felolvasás után következik. Ilyenkor a tanár - jó esetben, jó csoportban - egy ideig háttérbe húzódhat, és tanítványaira bízhatja a bírálatot. A diákmunkák kritikusai - akiknek az órán az írások elemzése 172