Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Bernáth László: Sajtóelmélet és műfajismeret

Annak felismerése pedig, hogy az újságírás leggyakorlatiasabb részét, a műfajokat és azok egymáshoz való viszonyát is tisztázni kellene elméletileg, fel sem merült. Solt Andor, aki eredetileg drámatörténész volt, de átvezényelték az Eötvös Egyetem Újságíró Tanszékére, frissen szerzett tapasztalatai alapján írt egy dolgozatot a Magyar Sajtó című szaklapban 1956 tavaszán, amelyben a műfajismeret oktatásához elméleti alapvetést lát szükségesnek. Sajnálkozva állapítja meg, hogy „a formalizmus veszélyétől való félelem miatt nem foglalkoznak még szakemberek sem a sajtóműfajokkal". S hogy ez a félelem nem volt alaptalan, azt jól mutatta Dersi Tamás esete, aki - később - megpróbálta a műfajok viszonyrendszerét tisztázni. Ennek az lett az eredménye, hogy őt, aki akkor szinte egyedül foglalkozott az országban sajtótudománnyal, akinek köszönhető, hogy a Magyar Sajtó nagy összefoglaló munkájának legalább két vaskos kötete elkészült, sürgősen leváltották az Újságíró Szövetség Sajtótudományi szakosztályának az éléről. Most nincs rá időm felsorolni azokat a további lépéseket, amelyek végül egy műfajismereti tankönyv megszerkesztéséhez és most már a 7., lényegesen átdolgozott és egy egész új fejezettel bővülő, kiadás előkészületéig vezettek. Két összefüggésben szeretnék kifejteni néhány gondolatot a műfajismeret elméleti kérdéseiről. Az egyik, hogy lehet-e, érdemes-e törvényszerűségeket, szabályokat keresni és meghatározni, s mintegy ráerőltetni a gyakorlatra? Bocsássanak meg a triviális, de talán szemléletes példáért. A magasugrás igazán „gyakorlatias sportág", bizonyosfajta tehetség nélkül próbálkozni sem érdemes vele. A testnevelés és ezzel összefüggésben az orvostudomány, mégsem mellőz olyan vizsgálatokat, hogy mondjuk, milyen izomerő kell ahhoz, hogy egy 70 kilogrammos súlyt átemeljünk 210-220 centiméteren. Vagy mikor lehet a repülő test súlypontját, a most divatos hátas, kitalálójáról floszbörinek nevezett stílusban, a léc fölé emelni. Az étkezési normákról és a terhelési menetrendről most nem is beszélek. Természetesen egyetlen, „tudományosan megalapozott" edzőnek sincs semmi biztosítéka, hogy a tanítványából olimpiai bajnok lesz, de talán több esélye van erre, mint annak a kollégájának, aki csak a maga korábbi magasugró tapasztalatai alapján próbál foglalkozni ugrójával, s még az esetleges, tőle lényegesen eltérő, testalkatot, súlyt sem veszi figyelembe. Ennél komolyabb példákat is mondhattam volna, de talán ezzel a végletesen „gyakorlatias" tevékenységgel kapcsolatban felmutatható elméleti alapozás jól érzékelteti, mire gondolok. Miközben én sem hiszek - főleg az amerikai - példákban, amikor a gyakorlat minden kis mozzanatát elemeire bontják, és cellapok meg spirálos könyvek kivehető lapjainak a segítségével akarnak elméleti alapokat biztosítani a gyakorlati tevékenységekhez. Az 177