Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Széchenyi Ágnes: Monológok dialógusa

cióját meghatározza, hogy befolyásolja vagy csak elszenvedi az eseményekét. Illyés meg kell tapasztalja, hogy ha aktív is, csak „társszerzője" az eseményeknek, a történet nem az ő akaratának engedelmeskedik. Márai a háború utáni években eleve szemlélődik csak. A védő pozíciójába szorul. Gyakori értékszerkezet az emlékiratokban - ez esetben Márainál már a napló folyamatában megkezdődik ez -, hogy a korábban élesen bírált világ minősül át utólag értékessé, mert ami felváltja, még hitványabbnak bizonyul (Veres 1993: 46-49). De nem eleve ezzel a rezignációval és kiábrándulással indult Márai a „szabadulás"-nak. A tétet nagynak látta, de nem zárta ki az esélyt, hogy „az államból nemzetet" lehet építeni (Márai 1991: 10). A felelősségvállalás, az önvizsgálat sem idegen tőle. „Mert másfélmillió ember nem pusztul el egészen ártatlanul; a sorsot hívni is kell; s e másfélmillió ember éppen úgy ártatlan, mint bűnös; mind ártatlanok vagyunk és mind bűnösök vagyunk, mert hívtuk is ezt a sorsot, amikor nem tagadtuk elég hangosan, ingereltük is, amikor nem tiltakoztunk idejében egészen és erélyesen, minden következménnyel." (Márai 1991: 12.) Keresi az okokat, hogy min múlott Magyarország erkölcsi hanyatlása. És noha a politika szférájában leledzik az ok, nem ott vizsgálódik, hanem a mindennapokban. Máraitól nem idegen a konzervativizmus kiválasztódás tana. Elfogadja, hogy az intézmények hosszú fejlődés útján lettek azzá, amik, akik az élükön állnak hosszú évek, évtizedek vagy annál is hosszabb idő kulturális örökségét, a kultúra eszenciáját hordozzák szinte génjeikben. A műveltséggel szolidáris, a nagy emberi teljesítményekkel, s nem a társadalommal. „... mindig van egy elit, nem jobboldali vagy baloldali - hanem emberi elit - az a ritka fajta, aki nem akar keresni egy erőszakos helyzeten, mert tudja, hogy a műveltség a kolostorcellákban, vagy a koszos műtermekben kezdődik." (Márait idézi Vörösváry István [1991: 5]). Illyés kiáltványt fogalmaz a parasztság művelődése ügyében. Tevőleges részese a Népi Művelődési Intézet megszervezésének (Illyés 1987: 73-79). Márai viszont kikel az új káderek ellen, undorodik az uralkodási kultúra nélküliek hatalmától. Nem érdekli a történelmi folyamat, aminek bábája többek között Illyés is. Azt mondja többek között: „Az oroszok műveltség-tisztelet, s vágyuk a műveltség után erős. Mindössze száz, kétszáz esztendő kell hozzá, hogy az a vágy köznapi valóság legyen. Mert a műveltséget nem elég megtanulni, hanem örökölni is kell. Emlékek nélkül nehéz igazán műveltnek lenni; hiányoznak a reflexek." (Márai 1991: 25.) Illyés szelíden és szolidárisán csak annyit mond: „Ez a világ - a mai valóság - még csak úgy enyém, mint a szobrásznak a kőtömb. A benne rejtőzködő szobor az enyém. Nemcsak a magamé; a művet másokkal együtt kell kibontanom, mindazokkal, akik ismerik a tervet, de ismerik a kő sajátosságait is." (Illyés 1986: 395.) Márai egyre élesebb lesz a még itthon töltött évek alatt, egyre markánsabb politikai ellenvéleményt fogalmaz meg. Egyre több az irónia, a 85