Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Széchenyi Ágnes: Monológok dialógusa

törvényszerű ilyen időkben" (Illyés 1986: 349 és 353). Többféle tisztség lehetőségét kínálják fel ezekben a hónapokban Illyésnek. „Gellért a Csillag ügyében (...) csak teljesen függetlenül vállalnám a szerkesztést, nem az írószövetség nevében" (1945. ápr. 26); Keresztury: vállaljam a kultusztárcát, hozzám eljönne államtitkárnak..." (Illyés 1986: 355 és 356). Politikus és író kerül szembe egymással ekkor Illyésben. Jönnek az írói igazoltatások, Szabó Lőrincet letartóztatják, Illyés mozgósít az érdekében és kiáll mellette, megtámadja a polgári radikális oldal és a Népszava. A napló szerint Illyés ekkor többször beteg. A betegség magánügy, de a közvélemény is tud róla, hiszen Márai is említi. Hiszen amikor Illyésről ír, a betegséget komoly karaktertényezőnek látja. Illyés nagyságát és kicsinységét méri fel ebben az 1946 kora tavaszán keletkezhetett naplójegyzetben, s egyben saját elmagányosodását is. „X. azt kérdi, van-e író, akivel beszélgetni szoktam? A kérdés megdöbbent. Nem, nincsen ilyen író. Illyés az egyetlen, akivel beszélhetnék, aki mindent tud, amit írásról és egy írónak az élethez való viszonyáról tudni kell: tud írni, teljes erővel és öntudattal, müveit, értesült, a szó nemes értelmében, mint egy vadállat és magándetektív egyszerre, huncut, van humora... vele tudnék beszélni. O az egyetlen élő író, a szó másik értelmében... De sunyi, paraszt, mindegyre hős szeretne lenni, s aztán megijed, elbújik a betegségbe vagy a felesége szoknyája mögé. Nem beszélhetek vele, a szakadás túlságosan nagy. (...) Nincs kortársam többé." (Márai 1991: 134-135.) Az idézet közbeni három pont talán azt jelzi, még tovább is tudná sorolni Illyés erényeit. Nagyra tartja vagy inkább tartaná. Olyan nagyra tarthatná, mint Kosztolányit, Babitsot, Karinthyt vagy Móriczot. „Az ember tudta, ha nagy baj van, csak ki kell nyújtani kezét, s megragadhat egy kezet." Az említettekkel egy pozícióban tudná számon tartani Illyést, ha. S ebben a feltételes módban az ítélet. Illyés következetes korábbi én-jéhez. A parasztnak sorsa van számára, nem jelleme. Nem is parasztot, inkább parasztragot lát. Vele szemben Márai most kezd „falukutatásba". A háború elől, mert felesége zsidó volt, Leányfalura menekült, ott vészelték át a főváros ostromát. Otthona romokban, kis kocsira szedi össze, majd kocogó szekérrel szállítja könyvtára összeszedett maradékát (Márai 1990: 14). Falusi lakó marad, nincs hova visszaköltöznie az ostrom elmúltával. „Bizonyos, hogy még mindig nem tudom a teljes, föltétlen igazat: egy társadalmi osztályt, mely ennyire zárkózott, mint a magyar parasztság, nem lehet esztendő alatt »megismerni«. De egy s más dereng. Nem véletlen, hogy ez a nép, a magyar parasztság »szabadul fel« utolsóként Európában. Minden más nép elintézte már paraszti problémáit; forradalommal vagy társadalmi fejlődéssel. A magyar most is mástól várja, hogy elintézi számára ezt a kis forradalmat, a földosztást. S a legrosszabb pillanatot választja ehhez: vesztett háború végét, készletek, vetőmag nélkül. Min83